A Forma-1-be idén visszatért Hondánál meg vannak győződve arról, az évad második felére tervezett fejlesztéseknek hála partnercsapatuk, a McLaren jelentősen feljavulhat majd.
A Forma-1-be idén visszatért Hondánál meg vannak győződve arról, az évad második felére tervezett fejlesztéseknek hála partnercsapatuk, a McLaren jelentősen feljavulhat majd.
A wokingi istálló és japán beszállítója számára nehezen indult az év: nemcsak a megbízhatósággal, de a teljesítménnyel is komoly problémák voltak.
Arai Jasuhisa, a Honda motorsport-igazgatója azonban elárulta, a nyári szünetet követően felhasználják majd hátralévő zsetonjaikat.
„Még 7 zsetonunk van, ezeket az évad második felében, a nyári leállás után használjuk fel” – mondta a szakember a Motorsport.com-nak.
„Számos elemet kicserélünk majd, hogy növelni tudjuk a lóerők számát. És azt gondolom, még idén felzárkózhatunk. Ez a célunk. A két versenyző is ismeri a terveinket, bíznak bennünk.”
Arai utalt rá, főleg a belső égésű motor javulhat jelentősen.
„Az égési hatékonyság nagyon fontos a lóerők növelése érdekében. Szóval az égéstér kialakításának változtatása, a szelepvezérlés módosítása is ezt hivatott szolgálni. Szóval főleg a belső égésű motor javul majd, de a kinetikus és hőenergia-visszanyerő rendszerek is, beleértve a turbófeltöltőt is.”