A Hondánál vizsgálják a furcsa zajokat - F1VILÁG.HU

A Hondánál vizsgálják a furcsa zajokat

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Vizsgálódni kezdett a Honda, hogy kiderítse, a furcsa zajoknak, melyeket Jenson Button hallott a Bahreini Nagydíj szombati időmérőjén, közük volt-e a brit versenyző kieséséhez.


Vizsgálódni kezdett a Honda, hogy kiderítse, a furcsa zajoknak, melyeket Jenson Button hallott a Bahreini Nagydíj szombati időmérőjén, közük volt-e a brit versenyző kieséséhez.

Button már a futam elején feladni kényszerült a küzdelmeket, a Honda F1-es programját irányító Haszegava Juszuke pedig megerősítette, egyértelműen motorhiba miatt esett ki a McLaren versenyzője Bahreinben.

„Nyilvánvalóan motorhiba történt. Jenson említette, hogy elveszítette a motorerőt, és volt valami nagy hang, szóval ő maga állította le az autót. Lehet, hogy valami mechanikai probléma, de még nem tudjuk” – mondta a szakember a Motorsport.com című internetes lapnak.

Haszegava elárulta, az időmérőt követően Button megemlítette azt is, furcsa zajokat hallott a motorból, a mérnökök azonban akkor nem találtak semmi gyanúsat.

„Jenson mondta, hogy hallott egy kisebb zajt az erőforrásból még szombaton, de az adatokban nem láttunk semmiféle problémát. Nem tudjuk, hogy ennek köze van-e a kieséséhez.”

Habár a Honda megbízhatósága egyértelműen sokat fejlődött az idei évre, a japánok továbbra is tartanak a technikai gondoktól.

„Ami azt illeti, még mindig nagyon aggódom bizonyos területek miatt, de a barcelonai teszt második hete óta nem voltak problémáink. Ami most történt, nem volt meglepő, de nagyon balszerencsés eset volt, és szégyelljük is magunkat.”

„Nem vagyok elégedett a helyzetünkkel, de egyértelműen látszik a fejlődés tavalyhoz képest. Amint sikerült mindent összerakni, szerintem jó esélyünk lesz a pontszerzésre. Már bizonyítottuk ezt.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!