A jövő év lesz Schumacher utolsó esélye - F1VILÁG.HU

A jövő év lesz Schumacher utolsó esélye

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Német lapértesülések szerint a Mercedes készen áll felbontani Michael Schumacher eredetileg 2012 végéig szóló versenyzői szerződését, amennyiben a hétszeres világbajnok jövőre sem tudja felvenni a versenyt ellenfeleivel a Forma-1-ben.


Német lapértesülések szerint a Mercedes készen áll felbontani Michael Schumacher eredetileg 2012 végéig szóló versenyzői szerződését, amennyiben a hétszeres világbajnok jövőre sem tudja felvenni a versenyt ellenfeleivel a Forma-1-ben.

Schumacher három év kihagyás után, a Mercedes GP oldalán tért vissza a Forma-1-be, ám az idei év messze nem úgy sikerült számára, ahogy azt szerette volna, amit jól bizonyít, hogy csapattársa, Nico Rosberg majd’ háromszor annyi pontot szerzett, mint ő az eddigi 15 megmérettetésen.

Bár sokan úgy gondolták, hogy az egykori bajnok az idény végén ismét visszavonul, Michael hangsúlyozta, hogy esze ágában sincs feladni, és gőzerővel készül a következő idényre, mert úgy érzi, egy jobb, számára kezelhetőbb autóval, sokkal eredményesebb lehet 2011-ben.

A Bild Zeitung viszont úgy tudja, hogy minden idők eddigi legsikeresebb autóversenyzőjének nagyon össze kell kapnia magát jövőre, ugyanis az lesz az utolsó lehetősége arra, hogy helyrehozza mindazt, amit lerombolt az idei évben.

„A jövő év lesz a határidő Schumi számára” – állt a német bulvárlapban. „Amennyiben 2011-ben is hátrányban lesz, és csak árnyéka lesz korábbi önmagának, akkor az ideje lejárt a Mercedesnél, három évre szóló szerződés ide vagy oda.”

A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn korábban elmondta, hogy reményei szerint Michael eredményesebben fog szerepelni jövőre, mikor egy olyan autóval gördülhet majd pályára, melynek tervezésében és fejlesztésében ő is kivette a részét.

Schumacher idei legjobb eredményeként két negyedik helyet tud felmutatni.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!