A Mercedes motorsport-főnöke, Toto Wolff szerint a végletekig kiélezett fejlesztési háború okolható azért, hogy 1988 óta most először fordult elő, hogy öt futamon mindössze két különböző versenyző tudott győzedelmeskedni.
A Mercedes motorsport-főnöke, Toto Wolff szerint a végletekig kiélezett fejlesztési háború okolható azért, hogy 1988 óta most először fordult elő, hogy öt futamon mindössze két különböző versenyző tudott győzedelmeskedni.
Wolffnak persze panaszkodásra nem sok oka van, csapata ugyanis dominált a bajnokság eddig eltelte szakaszában: Nico Rosberg Ausztráliában, Lewis Hamilton pedig Malajziában, Bahreinben, Kínában és Spanyolországban tudott nyerni.
Utoljára 26 éve, 1988-ban fordult elő hasonló dominancia, akkor 12 hónap alatt mindössze három versenyző tudott nyerni.
Wolff úgy véli, az efféle helyzeteket manapság az élcsapatok és a kisebb alakulatok közti financiális szakadék idézi elő.
„Teljesen világos, hogy egyre csak szélesedik a szakadék a kiscsapatok, valamint a nagyobb istállók között, és ez az, amit mi nem akarunk. És vélhetően ez az oka a szóban forgó jelenségnek is” – mondta a Mercedes motorsport-főnöke.
A költségek korlátozása idén is központi téma a Forma-1-ben, a csapatok folyamatosan arra törekednek, hogy egy mindenki számára megfelelő megoldás szülessen.
A hét elején a mezőny tagjai ismét összeültek, előrelépés azonban nem történt az ügyben, a kiscsapatok álláspontja ugyanis jelentősen eltér a topcsapatokétól.
Wolff ezzel együtt hozzátette, a Williams példája jól mutatja, hogy a kevesebb pénzből gazdálkodó csapatok is képesek lehetnek a jó eredmény elérésére.
„Ha a Williams jól taktikázik Spanyolországban, akár a dobogón is végezhetett volna. Márpedig egy olyan csapatról van szó, mely lényegesen kevesebb költségvetésből gazdálkodik, mint néhány más alakulat. Remélem, hogy lesz némi sokszínűség az eredményekben – persze abban azért bízom, hogy nem olyan hamar!”
A Mercedes versenyzőinek dominanciáját látva az sem elképzelhetetlen, hogy a Forma-1 történetének első olyan idényét írjuk, mely során mindössze két pilóta tud futamot nyerni.
Wolff persze óvatosan kezeli ezt a kérdést.
„Még csak az ötödik versenyen vagyunk túl. Ha megnézzük ezt a teljesítményt, az ember azt gondolja, hogy ez tényleg így történhet, de aztán rájön, hogy még 14 futam hátravan. A versenyeken még egyszer sem jött be rosszkor a biztonsági autó, és vihar sem volt a pályák környékén. És pilótáink sem ütköztek – márpedig ez állítólag meg fog történni… Persze reméljük, hogy nem!