A McLaren nem aggódik a Ferrari újabb győzelme miatt - F1VILÁG.HU

A McLaren nem aggódik a Ferrari újabb győzelme miatt

HIRDETÉS

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis elmondta, annak ellenére is elégedett autóik sebességével, hogy a rivális Ferrari zsinórban harmadik győzelmét ünnepelte a hétvégi Spanyol Nagydíjon.

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis elmondta, annak ellenére is elégedett autóik sebességével, hogy a rivális Ferrari zsinórban harmadik győzelmét ünnepelte a hétvégi Spanyol Nagydíjon.

Kimi Raikkönen és Felipe Massa megszerezte a Ferrari második kettős győzelmét az idei évben, azonban Dennis nincs elkeseredve, mert csapata brit versenyzője, Lewis Hamilton – részben a biztonsági autós periódusoknak is köszönhetően – tartani tudta a lépést az olaszok duójával a versenyen.

A McLaren vezetése éppen ezért optimistán tekint a jövőbe, ugyanis meggyőződése, hogy a folyamatos fejlesztésekkel harcba szállhatnak majd a bajnoki címért az idei évben.

“Tisztában vagyunk azzal, hogy sok munka vár még ránk, azonban ezzel nincsen probléma” – mondta Dennis. “A különbségek csökkentek, és tudjuk, hogy mely területeken kell fejlődést elérnünk.”

“Vannak területek, ahol fantasztikus az autó, ilyen például a jó egyensúly és a kiváló irányíthatóság. Azonban nagyobb sebességre van szükségünk. Keményen dolgozunk az aerodinamikán, és azokon a területeken, ahol van még mit fejlődnünk, és tizedeket javulhatunk.”

Dennis egy cseppet sem tart a következő versenyektől, mert úgy gondolja, hogy a McLaren jól fog majd teljesíteni Törökországban és Monacóban.

“Biztos vagyok benne, hogy mindkét pályán erősek leszünk” – magyarázta a szakember. “A Monte-Carlói Nagydíjat is várjuk már, hiszen az utcai pályán mindig jók vagyunk, bár ez nem jelenti azt, hogy idén is ez lesz a helyzet. Az autó kiválóan fekszik a gyors íveken, így jelen pillanatban egyik pályától sem kell tartanunk. Most az a legfőbb feladatunk, hogy még gyorsabbá tegyük az autót.”

A McLaren csapatvezetője azt is elmondta, hogy egyelőre nem lehet választani a három élcsapat közül, mert véleménye szerint mindannyian esélyesek lehetnek a bajnoki címre az idei évben.

“Korai még erről beszélni. Úgy gondolom, hogy az idei évben nagyon szoros a mezőny a Forma-1-ben. Már nagyon várom a következő versenyeket, mi mindent beleadunk, hogy jól szerepeljünk az idei évben” – tette hozzá Dennis.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!