A McLaren minden elkövet annak érdekében, hogy helyet találjon év végén távozó versenyzője, Sergio Perez számára a rajtrácson a következő idényben, árulta el a csapat vezetője, Martin Whitmarsh.
A McLaren minden elkövet annak érdekében, hogy helyet találjon év végén távozó versenyzője, Sergio Perez számára a rajtrácson a következő idényben, árulta el a csapat vezetője, Martin Whitmarsh.
Bár a wokingi alakulat nem hosszabbította meg a mexikói szerződését, és helyére Kevin Magnussent ülteti 2014-ben, Whitmarsh úgy gondolja, hogy Perez elég jó ahhoz, hogy a Forma-1-ben versenyezzen, ezért is lépett már kapcsolatba más csapatokkal, hogy meggyőzze őket.
„A Force Indiát és a Lotust is felhívtam” – mondta a csapatfőnök az AUTOSPORT-nak. „Beajánlottam őt. Megpróbálok segíteni neki versenyzői ülést találni. Megérdemli, hogy a Forma-1-ben legyen. Egy nagyon érdekes versenyző, azonban komoly lehetőséget láttunk Kevinben, ezért döntöttünk mellette.”
„Nem arról van szó, hogy Checo valamit rosszul csinált, egyszerűen az volt a veszte, hogy Kevin a képbe került, és elérhetővé vált számunkra.”
Ugyan Whitmarsh tudja, hogy furcsán hangzik, hogy egy olyan versenyzőt ajánl riválisainak, akivel ők nem hosszabbítottak szerződést, mégis úgy véli, nem hiábavaló a fáradozása.
„Az emberek azt mondják, hogy hogyan ajánlhatsz egy olyan versenyzőt, akit kirúgtál. Azonban az a helyzet, hogy nekünk ott volt Kevin” – magyarázta. „Nagyon sok versenyzőt választhattunk volna korábban, komoly tapasztalattal rendelkezőket is, azonban mi Checo mellett döntöttünk.”
„Ezért is tudom nyugodt szívvel bármelyik csapatnak ajánlani.”
Bár Perez a napokban elmondta, hogy a McLaren késői döntése miatt elég nehéz helyzetbe került, Whitmarsh úgy véli, még számos ajtó nyitva áll versenyzője előtt.
„Az emberek azt mondják, hogy nagyon késő, azonban én ezzel nem értek egyet” – folytatta. „Mondtam neki, hogy a Ferrarinál, a Mercedesnél, a Red Bullnál és a Toro Rossónál már minden hely elkelt, azonban ezeknél a csapatoknál fel sem merült a neve, így semmit nem veszített.”
„A Williamsnél is volt még egy ülés, ami most betöltésre került, de ott van a Lotus, a Sauber, a Force India, a Caterham és a Marussia, ahol még van hely, szóval semmi nincs eldöntve.”