A McLarennél nagyon elégedettek Perezzel - F1VILÁG.HU

A McLarennél nagyon elégedettek Perezzel

HIRDETÉS

Elégedett Sergio Perez eddigi munkájával a McLaren Forma-1-es csapata – bár a mexikói csupán egy hete kezdett el dolgozni Wokingban, Sam Michael sportigazgató szerint megnyugtatta a brit csapatot.


Elégedett Sergio Perez eddigi munkájával a McLaren Forma-1-es csapata – bár a mexikói csupán egy hete kezdett el dolgozni Wokingban, Sam Michael sportigazgató szerint megnyugtatta a brit csapatot.

Perez az elmúlt néhány napban a McLaren mérnökeivel egyeztetett a wokingi főhadiszálláson, valamint a csapat szimulátorában tevékenykedett.

Sam Michael elárulta, nagyon elégedettek a 22 éves tehetség hozzáállásával, és biztosak abban, Perez jó eredményeket ér majd el idén.

„Az eddig látottak alapján Checo egy igazán nagyszerű fickó” – mondta a szakember az Autosportnak.

„Szerény és tiszteletben tartja azt, amit el kell érnie, de ugyanakkor azt is tudja, mennyi mindent kell tanulnia csapattársától, aki nem mellesleg világbajnok.”

„Ugyanakkor megfelelő önbizalommal és egóval rendelkezik – és ez minden győztesben megvan. Checo remek egyensúlyt talált ezen tulajdonságok között.”

Michael hozzátette, amellett, hogy nagyon odafigyelt a mérnökökre, Perez saját elképzeléseit is megosztotta kollégáival.

„Egy versenyzőnek alkalmazkodnia kell munkamódszereivel – ahhoz, hogy a legjobbat hozza ki magából és a csapatból. Checo sok időt szánt arra, hogy megfigyelje, miképp dolgozunk, és ami sokkal fontosabb, hogy miért teszünk bizonyos dolgokat.”

„Egy okos versenyző azt kérdezi, ’miért?’. És ő pontosan ezt tette. Tetszik ez a fajta önbizalom, ráadásul egyfolytában tanul.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

A McLarennél nagyon elégedettek Perezzel
A Red Bull csapattagjai bocsánatot kértek Pereztől, hogy nem ismerték fel előbb a problémákat
Leclerc szerint Verstappen versenyzési stílusa teszi izgalmassá az F1-et
Elutasította a McLaren felülvizsgálati kérvényét az FIA!
Sainz a leggyorsabb, Russell nagyot bukott, Verstappennek műszaki gondjai voltak Mexikóban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!