Német lapértesülések szerint a Mercedes GP meg szeretné hosszabbítani Nico Rosberg szerződését, hogy Michael Schumacher jövő évi visszavonulása után a német tehetség köré építhesse csapatát.
Német lapértesülések szerint a Mercedes GP alakulata 2016 végéig meg szeretné hosszabbítani Nico Rosberg szerződését, hogy Michael Schumacher jövő évi visszavonulása után a német tehetség köré építhesse csapatát.
Sebastian Vettel 2014-ig, Fernando Alonso pedig 2016-ig szinte biztosan jelenlegi csapatánál marad, nemrégiben ugyanis mindkettejük szerződését meghosszabbította a Red Bull Racing és a Ferrari.
A McLaren-Mercedes céljai közt szerepel, hogy Lewis Hamilton és Jenson Button legalább a 2015-ös idény végéig a wokingi gárdát erősíti, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a Mercedes alakulata is hosszabb távra szeretné bebiztosítani magát.
A Sport Bild című lap úgy tudja, Nico Rosberg szerződését 2016 végéig szeretné meghosszabbítani a brackley-i gárda, hiszen amennyiben Michael Schumacher 2012 végén végleg befejezi F1-es pályafutását, továbbra is szükségük lesz egy vezető egyéniségre.
„Azzal számolok, hogy 2012-ben is velünk marad, és ha rajtam múlik, akkor még sokáig a csapatot erősíti” – nyilatkozta a Mercedes motorsport-igazgatója, Norbert Haug.
A hírek szerint az Ezüstnyilak 2016-ig kínálnak szerződést a német tehetségnek, alapfizetésül pedig 10 millió eurót ajánlanak neki, mely minden évben garantáltan 10 százalékkal emelkedik majd.
Rosberget állítólag több csapat – köztük a Ferrari és a Red Bull – is megkereste ajánlatával, a Mercedes azonban semmiképp sem szeretné elengedni az ifjú versenyzőt.