A német istálló számára nehezen indult a 2023-as idény, és már a bahreini évadnyitón döntés született arról, teljesen átépítik versenyautójukat, a fejlesztéseket pedig először a Monacói Nagydíjon vetette be a csapat. Bár a teljesítmény tekintetében észrevehető előrelépést tett a Mercedes, továbbra sem sikerült a Red Bull közelébe kerülniük, sőt, a múlt hétvégi Brit Nagydíjon még a McLaren is jobbnak bizonyult náluk.
Toto Wolff szerint éppen ezért lassan eljön a pillanat, amikor kénytelenek lesznek elfogadni, sutba kell dobni az idei évet, hogy a lehető legjobban felkészüljenek 2024-re. Amikor a Motorsport.com című internetes portál arról faggatta a Mercedes-főnököt, mikor jöhet el ez a pont, így felelt: „Szerintem elég hamar. Nincs választásunk.”
„A 2. vagy 3. hely alapvetően nem különösebben mozgat meg engem, vagy a csapatot. Vissza akarunk térni és világbajnoki címet akarunk nyerni. És ez nem fog idén megtörténni. Szóval át kell állítanunk a tekintetünket a jövő évre, és aztán minden versenyen tanulnunk kell és fejlesztenünk, és megbizonyosodnunk arról, hogy ezt át tudjuk vinni a következő évre is.”
„Meg kell ugyanakkor említeni azt is, hogy a szabályok ugyanazok maradnak. Szóval nem arról van szó, hogy semmit sem tanulunk azzal, ha ezzel az autóval folytatjuk. Egy olyan egyensúlyozásról van szó, amit jól el kell találnunk.”
Wolff azt mondja, a költségplafonra vonatkozó szabályok, illetve a szélcsatornás korlátozások miatt csak kisebb fejlesztésekkel tudnak operálni a szezon hátralévő részében.
„Azt gondolom, korlátoz minket a költségplafon, illetve a relatíve kevesebb szélcsatornás tesztelésre, illetve CFD-fejlesztésre fordítható idő ahhoz képest, ami a McLarennek van. Hátrébb végeztek a bajnokságban, és ötödikek, vagy hatodikak voltak év közepén. Szóval át tudták menteni a több szélcsatornás fejlesztési időt. Ezért is vagyunk nehéz helyzetben.”
„Hogy vannak-e olyan fejlesztések, melyek alapvetően megváltoztatják majd az autót? Nem hinném. De kisebb lépéseket meg fogunk tenni. És látható, hogy egy, két, vagy három tizeddel már más pozícióba kerülsz a rajtrácson.”
Toto Wolff ezzel együtt nem mondott még le arról, hogy versenyt nyerjenek 2023-ban – reményei szerint erre lesz lehetőségük a bajnokság hátralévő részében, még akkor is, ha jelenlegi versenyautójukkal még nehezebben boldogulnak a versenyzők, mint a 2017-es, csak ’Dívaként’ emlegetett W08-assal.
„A korábbi teljesítményünk alapján azt gondoltam, hogy Silverstone-ban lesz a legjobb esélyünk, de nem így lett. Szóval talán lesz még egy másik pálya, ahol a legjobbak lesznek az esélyeink, mivel az autó karakterisztikái megváltoztak. Mindig hiszem, hogy meg tudjuk verni Maxot, remek szakembereink vannak, és a legjobb versenyzőink. Csupán egy kiszámíthatóbb autót kell alájuk adnunk, nem pedig a Díva 2.0-t, ami ráadásul sokkal komplikáltabb, mint az első.”