A Pirelli elégedett első kollektív tesztje után - F1VILÁG.HU

A Pirelli elégedett első kollektív tesztje után

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Pirelli motorsport igazgatója, Paul Hembery meg van győződve arról, hogy megfelelően fel fognak tudni készülni a következő idényre, miután a múlt héten sikeresen teljesítették első kollektív tesztjüket.


A Pirelli motorsport igazgatója, Paul Hembery meg van győződve arról, hogy megfelelően fel fognak tudni készülni a következő idényre, miután a múlt héten sikeresen teljesítették első kollektív tesztjüket.

Az olasz beszállító a szezon második felében a Toyota tavalyi autóját használta a teszteken, ám a múlt héten lehetősége nyílt arra, hogy az idei versenygépeken is kipróbálja termékeit, ugyanis a csapatok egy intenzív kétnapos tesztprogramon vettek rész Abu Dhabiban.

Bár a csapatok és a pilóták visszajelzései alapján minden bizonnyal még lesz néhány kisebb módosítás az abroncsokon, Hembery elégedetten nyilatkozott a múlt heti tesztről, és elmondta, hogy magabiztosan várják a folytatást.

„Abszolút elégedettek vagyunk, és meggyőződésünk, hogy megfelelően fel tudunk készülni a 2011-es szezonra” – mondta a szakember az újságíróknak a helyszínen.

„Semmi olyat nem láttunk és tapasztaltunk, ami sokkolt vagy meglepett volna minket. Sőt, teljes mértékben elégedettek vagyunk az eredményekkel, és úgy érezzük, hogy jó úton vagyunk.”

A Pirelli most kielemzi és kiértékeli a múlt héten, a 12 csapat által begyűjtött adatokat, majd a jövő hónapban Bahreinbe veszi az irányt, ahol Pedro de la Rosával egy újabb négynapos tesztprogramot teljesít, ahol tervei szerint véglegesíti azt a négy keveréket, amit 2011-ben szállít majd a Forma-1-be.

„Azt mondhatom, hogy már közel járunk a keverékek véglegesítéséhez” – folytatta Hembery. „A mostani és a jövő hónapban esedékes tesztünk után már egy jól kialakult véleményünk lesz arról, hogy milyen keverékeket viszünk majd magunkkal az egyes versenyekre.”

A Pirelli tehát eredményesen zárta a múlt heti tesztet, azonban száz százalékosan nem lehet elégedett, hiszen Sebastian Vettel a két nap alatt két defektet kapott, ami elgondolkodtató.

Az olaszok szakemberei a pénteki defektért egyértelműen a pályán maradt törmelékeket tartják felelősnek, hiszen a gumin egy komoly vágást találtak, ám a szombati defektet még vizsgálják, de úgy érzik, az abroncsok szerkezetével nem lehet probléma.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!