A Renault vezetése biztos abban, hogy Robert Kubica felállhatott volna a dobogóra a hétvégi Japán Nagydíjon, ha nem hagyja el jobb hátsó kerekét a biztonsági autó mögött, ami miatt idő előtt be kellett fejeznie a küzdelmet.
A Renault vezetése biztos abban, hogy Robert Kubica felállhatott volna a dobogóra a hétvégi Japán Nagydíjon, ha nem hagyja el jobb hátsó kerekét a biztonsági autó mögött, ami miatt idő előtt be kellett fejeznie a küzdelmet.
A lengyel versenyző kiválóan kapta el a rajtot, és már az első métereken elment Mark Webber mellett, és másodikként jött ki a célegyenest követő kanyarkombinációból, azonban már a második körben fel kellett adnia a küzdelmet, miután – vélhetően a kerékanya rossz rögzítése miatt – elvesztette egyik kerekét.
Eric Boullier, a csapat vezetője ugyan elmondta, hogy kétségei vannak afelől, hogy tartani tudta volna a tempót a Red Bull duójával, biztos abban, hogy Kubica jó eséllyel pályázott volna a dobogóra Szuzukában.
„Azt gondolom, hogy reálisan kell látnunk a dolgokat. Véleményem szerint a dobogóra jó esélyünk lett volna, éppen ezért nagyon csalódottak vagyunk, de megpróbáljuk minél előbb magunk mögött hagyni a történteket” – mondta a szakember az Autosportnak.
„A sebességünk nem túl rossz az ilyen vonalvezetésű pályákon, de van még mit dolgoznunk, hogy vezethetőbbé tegyük az autót a versenyzők számára. Véleményem szerint eredményes versenyeket futhatunk a hajrában.”
Azzal, hogy egyetlen pontot sem szerzett a hétvégén, hiszen Kubica csapattársa, Vitaly Petrov is kiesett, már az első körben, sőt egy öthelyes rajtbüntetéssel várhatja a Koreai Nagydíjat, a Renault távolabb került a Mercedestől a konstruktőrök versenyében.
Boillier azonban elmondta, hogy nem adják fel, és készen állnak harcba szállni ellenfelükkel a hátralévő hat versenyen. A Renault egyébként 43 ponttal van lemaradva a Mercedestől.
„Abszolút tiszteljük őket, hiszen egy nagyon kemény csapatról van szó, de nem adjuk fel” – magyarázta. „Nagyon örülünk annak, hogy harcolhatunk velük a negyedik helyért, de ez nekünk nem elég, és nem vagyunk megelégedve a jelenlegi helyzettel.”
„Az a célunk, hogy előttük végezzünk a konstruktőrök versenyében, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megelőzzük őket a szezon hátralévő részében. Nem lesz egyszerű, de mi mindent beleadunk a hajrában.”