A Renault sportigazgatója, Steve Nielsen szerint Felipe Massa maga mögött hagyta a szezon eleji nehézségeket, és igazi bajnoki esélyessé lépett elő. A franciák szakembere meg van győződve arról, hogy a brazil eséllyel pályázik a bajnoki címre.

Azt követően, hogy az első versenyeken többször is hibázott és úgy tűnt, nem tudja megszokni a kipörgésgátló hiányát, Massa feltámadt, és folyamatosan csökkenti a hátrányát az előtte állókkal szemben a bajnokságban.
A Ferrari brazil versenyzője az idei évben megrendezett hat versenyből ötször jobban teljesített csapattársánál az időmérő edzésen, és két futamgyőzelmével mindössze egyetlen pont a lemaradása Raikkönennel szemben, aki az elmúlt futamon egyetlen pontot sem szerzett.
“Az első versenyeken mutatott gyenge szereplését követően úgy tűnik, mintha teljesen kicserélték volna” – mondta a Renault szakembere a Monte-Carlói Nagydíjat követően. “Egy teljesen más versenyzőt láttam az elmúlt versenyeken. Úgy gondolom, hogy minden esélye megvan arra, hogy megszerezze a bajnoki címet az idei évben.”
“Abszolút ott van az élmezőnyben, így jó eséllyel pályázik a futamgyőzelmekre, illetve a bajnoki címre” – tette hozzá Nielsen.