A Saubernek bátrabban kell fejlesztenie - F1VILÁG.HU

A Saubernek bátrabban kell fejlesztenie

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn elmondta, hogy csapatának bátrabbnak kell lennie, ha el akarja kerülni, hogy története leggyengébb szezonját teljesítse idén a Forma-1-ben.


A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn elmondta, hogy csapatának bátrabbnak kell lennie, ha el akarja kerülni, hogy története leggyengébb szezonját teljesítse idén a Forma-1-ben.

A svájci bázisú alakulat az első tizenegy versenyen egyetlen pontot sem szerzett és ha ez így marad a következő futamokon, akkor először fejez be pont nélkül egy bajnokságot 1993-as debütálása óta.

Kaltenborn korábban már jelezte, hogy a konstruktőri 10. hely elfogadhatatlan csapata számára, éppen ezért úgy érzi, bátrabb és jóval agresszívebb stratégiára van szükségük a feltámadáshoz.

„A fejlesztések terén, amit véghezvittünk, talán más módon kellett volna megközelítenünk egy-két dolgot, és bátrabbnak kellett volna lennünk” – mondta.

„Úgy gondolom, hogy van potenciál az autóban, amit fel kell szabadítanunk azzal, hogy jobban megértsük az adatokat és az autó viselkedését.”

„Egyértelműen megvannak az eszközeink, most azon kell lennünk, hogy az erőforrásainkat a lehető legjobban felhasználva, bátrabban álljunk hozzá bizonyos dolgokhoz.”

Kaltenborn továbbá azt is elmondta, hogy talán ott hibáztak, mikor túl sok mindent akartak házon belül megoldani és nem kérték más csapatok, partnereik segítségét.

„Nem függünk annyira más csapatoktól, nagyon sok mindent egymagunk csinálunk meg” – folytatta. „És most úgy tűnik, nem jól irányba mentünk. Talán ezen a téren változtatnunk kell és nem ragaszkodni ahhoz, amit eddig is tettünk.”

„Talán az idei autók összetettsége miatt lenne értelme itt-ott együttműködni más csapatokkal.”

Hirdetés

„Azonban nem ez a legfontosabb dolog. A saját gondolkodásunkon kell változtatni, agresszívebbnek kell lennünk az autó fejlesztése terén.”

„Itt kell bátrabbnak lennünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!