Elromlott a stopperóra – nagyjából emiatt tartott több mint 8 másodpercig Nico Rosberg 5 másodperces időbüntetése a múlt vasárnapi Német Nagydíjon.
Elromlott a stopperóra – nagyjából emiatt tartott több mint 8 másodpercig Nico Rosberg 5 másodperces időbüntetése a múlt vasárnapi Német Nagydíjon.
A német versenyzőt azért büntették meg a hockenheimi versenyen, mert leszorította a pályáról Max Verstappent, miközben a két versenyző a 3. helyért csatázott egymással.
A büntetést a Mercedes versenyzőjének a következő kerékcserénél kellett letöltenie, és ilyenkor a csapat felelőssége, hogy gondoskodjon annak szabályos letöltéséről. Rosberg pedig meglepően sokáig állt a bokszban, a tervezett 5 másodperces büntetésből pedig több mint 8 másodperces lett.
Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója elárulta, mi volt az oka ennek.
„Még egy olyan F1-es csapat esetében is, mely rendkívül fejlett technológiákat használ, ha elővesznek egy olyan eszközt, melyet nem sűrűn használnak, például egy stopperórát, elromolhatnak” – mondta a szakember.
„A stopperóra nem indult el megfelelően, és amint ezt észleltük, inkább a biztonságra mentünk. Ezért tartott tovább a szokásosnál.”
Wolff mindazonáltal rámutatott arra, nem emberi mulasztásról volt szó: „A stopperórával volt gond. Az a fránya eszköz elromlott, nem működött úgy, ahogy kellett volna.”
„Nekünk kellett volna számolnunk, de a stopperre támaszkodtunk, ami cserben hagyott bennünket.”
Rosberg egyébként úgy nyilatkozott, nem tűnt fel neki a késlekedés, csak a verseny után szerzett tudomást róla.
„Akkor nem volt frusztráló, mert nem tudtam róla” – mondta a német.
„De utólag sem az, mert sok minden rosszul sült el ezen a napon, ez pedig csak még egy kis dolog volt. És végül is nem sokat jelentett a végén. Egyébként sem tudtam volna tartani a lépést a Red Bullokkal, mert ők a szuperlágyakon voltak, amik elég jól bírták.”