Fernando Alonso elmondta, meglepetésgyőzelme a hétvégi Szingapúri Nagydíjon feledteti a szezon eleji nehézségeket, bár hozzátette, még sokat kell dolgozniuk, hogy olyan pozícióban legyenek, amilyenben szeretnének.
Fernando Alonso elmondta, meglepetésgyőzelme a hétvégi Szingapúri Nagydíjon feledteti a szezon eleji nehézségeket, bár hozzátette, még sokat kell dolgozniuk, hogy olyan pozícióban legyenek, amilyenben szeretnének.
A spanyol versenyző legutóbb a 2007-es Olasz Nagydíjon állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára még a McLarennel, míg a Renault két év után tehette meg ugyenezt.
Alonso azt követően tért vissza a francia alakulathoz, hogy képtelen volt kijönni a McLarennel a 2007-es idényben, ám az idei év nem úgy alakult számára, ahogy azt tervezte, mert vasárnapig még csak a dobogóra sem állhatott fel.
A kétszeres világbajnok azonban elmondta, hogy a szingapúri siker valamelyest feledteti az eddigi problémákat.
“Szombaton azt mondtam, csodára lenne szükségem, hogy valamit is elérjek a versenyen. Azonban láthattuk, hogy ha keményen dolgozol, minden lehetséges a sportokban” – mondta Alonso az AS-nek adott nyilatkozatában.
“Szerencsém volt a biztonsági autóval, azonban utána probléma nélkül el tudtam húzni riválisaimtól. Kiváló tempót diktáltam, mint a régi szép időkben. Ez a győzelem feledtetni azokat a rossz dolgokat, amik az idei évben történtek.”
Alonso azonban bevallotta, nagyon megterhelő volt számára a szingapúri futam, különösen azután, hogy elromlott a folyadékadagoló rendszere.
“Nagyon kimerült voltam a dobogón. A verseny nagyon hosszú volt. Monacóban 260 km-t teljesítünk, itt pedig 300-at mentünk, és a vízadagoló rendszerem nem működött, ami általában mindig elromlik az ilyen kimerítő versenyeken” – magyarázta a spanyol.
“A dobogón csak piros foltokat láttam, nem is ismertem fel az arcokat. A szemembe világítottak a reflektorok, így nagyon nehéz volt élvezni a ceremóniát.”