Alonso bevallotta, Hamilton jobb volt nála - F1VILÁG.HU

Alonso bevallotta, Hamilton jobb volt nála

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A McLaren Mercedes istálló spanyol versenyzője, Fernando Alonso élvezte pályafutása századik megmérettetését, ám mindössze csak azért, mert óriási szerencsével felül tudta múlni csapattársát, aki elmondása szerint is jobb volt nála Törökországban.

A McLaren Mercedes istálló spanyol versenyzője, Fernando Alonso élvezte pályafutása századik megmérettetését, ám mindössze csak azért, mert óriási szerencsével felül tudta múlni csapattársát, aki elmondása szerint is jobb volt nála Törökországban.

A bajnokság élén álló Hamilton már a markában érezhette a harmadik helyet, ám tizenöt körrel a futam vége előtt defektet kapott jobb első kereke, melynek következtében visszacsúszott az ötödik helyre, és Alonso elment mellette.

A spanyol versenyző ezzel öt pontra csökkentette lemaradását a bajnokságban, miközben a Ferrari verhetetlennek bizonyult, és kettős győzelemet aratott Isztambulban.

“Úgy gondolom, nem szényen kimondani, a Ferrari ma jobb volt nálunk” – kezdte Alonso. “A két keverék közti különbség minimális volt, jóllehet másoknál nem ez volt a helyzet, ez teljesen autófüggő. Tisztában voltunk azzal, hogy lesznek olyan versenyek, ahol (a Ferrari) sokkal versenyképesebb, ilyen volt Magny-Cours, és Silverstone. A magyar pályán viszont visszavágtunk, ami nem volt meglepő, hiszen a Hungaroring karakterisztikája nagyban hasonlít a monacói pályáéhoz, ahol szintén remekeltünk.”

“Egy átlagos pályán, mint amilyen a török, ismét az élre kerültek. Tudjuk, hogy sokat kell még fejlődnünk, de a következő versenyen jobbak leszünk” – folytatta a spanyol pilóta, aki 100. Forma-1-es versenyét teljesítette a hétvégén.

Alonso azt is bevallotta, elégedett az eredménnyel, különösen azok után, hogy közelebb került a bajnokság élén álló Hamiltonhoz.

“A 100. verseny különleges minden pilóta számára, és most jól érzem magam” – magyarázta a kétszeres világbajnok. “Különösen az eredmény miatt érzem jól magam, ez volt a legjobb, amit ebből a hétvégéből kihozhattam. A dobogón végezni mindig jó érzés. Nyilván nem fogok egész életemben emlékezni erre a versenyre, de most jól végződött számomra a Török Nagydíj.”

“Továbbra is minden esélyem megvan a végső győzelemre, és a McLaren, valamint a Ferrari versenyzői között fog eldőlni az idei bajnoki cím sorsa. Minden a versenyhétvégéken fog eldőlni, ki mennyire lesz szerencsés. Öt verseny van már csak hátra, a jobb és a szerencsésebb lesz a befutó, ebben biztos vagyok.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!