Fernando Alonso csalódottan nyilatkozott a Szingapúri Nagydíj éjszakai időmérő edzését követően, ugyanis elmondása szerint hatalmas dolgokra lehetett volna képes, ha nem adja meg magát autója a második etapban.
Fernando Alonso csalódottan nyilatkozott a Szingapúri Nagydíj éjszakai időmérő edzését követően, ugyanis elmondása szerint hatalmas dolgokra lehetett volna képes, ha nem adja meg magát autója a második etapban.
“Sehol máshol nem voltunk még ennyire gyorsak. Óriási lehetőséget szalasztottunk el” – mondta Alonso, miután az üzemanyagrendszer meghibásodása miatt megállt alatta versenygépe.
“Szinte minden edzésen az élen voltunk, és az első etapban meg sem erőltettem magam, úgy kerültem a hatodik pozícióba.”
“Más pályákon nem vesztettünk volna sokat, ha leállunk a második etapban, de pont itt kellett ennek megtörténnie, ahol minden esélyünk megvolt arra, hogy csodát csináljunk” – mondta a spanyol, aki a pénteki második, és a szombati szabadedzést is megnyerte.
Alonso, aki az idei évben még egyszer sem állhatott fel a dobogóra, csak a tizenötödik helyről vághat neki a holnapi megmérettetésnek, pedig elmondása szerint akár az első sor is meg lehetett volna.
“A pole pozíció elérhetetlen lett volna, de a második vagy a harmadik hely meg lehetett volna” – mondta a kétszeres világbajnok. “Már most elvesztettem a versenyt. Egyszerűen képtelenség előzni ezen a pályán, és a tizenötödik helyről indulok, így csak abból fog állni a versenyem, hogy a többieket követem.”
“Talán akkor lesz esélyem, ha 10-12 autó kiesik előlem, és lesz egy szerencsés biztonsági autós periódus, de nincsenek csodák. Sokkal jobb munkát kell végeznünk szombaton, különösen egy olyan pályán, ahol nem lehet előzni.”
“Egész hétvégén azt hangoztattuk, hogy gond leget, ha csak a nyolcadik, vagy a kilencedik helyről indulhatunk. Akkor most mit mondjak a 15. pozíciómmal?”