Fernando Alonso, a McLaren versenyzője úgy érzi, most a legfőbb feladatuk, hogy minél jobban megismerjék az autót, így nem az eredmények, sokkal inkább a fejlődési folyamat a fontos számukra.
Fernando Alonso, a McLaren versenyzője úgy érzi, most a legfőbb feladatuk, hogy minél jobban megismerjék az autót, így nem az eredmények, sokkal inkább a fejlődési folyamat a fontos számukra.
Alonso elárulta, még nagyon sok tapasztalatot kell gyűjteniük az autóval kapcsolatban, hiszen hátránnyal indultak az év elején.
„Jó volt a köröm, nem tudtam volna gyorsabban menni. Olyan nagy hátránnyal kezdtük az évet, hogy még mindig egy tanulási folyamatban vagyunk. Nagyon sok minden van, amit még nem tudunk a versenyautóról.”
A spanyol pilóta a pénteki edzésnapot követően úgy nyilatkozott, az időmérő edzésen végre elérhető célként tekintenek a Q2-re – azonban nem sikerült megvalósítani a tervüket, így Jenson Button a 17., míg Alonso csak a 18. pozícióból rajtolhat.
„Tegnap úgy számoltuk, hogy a kvalifikáció második szakaszába bejuthatunk. Ez nem sikerült, de számomra fontosabb az, hogy közelebb vagyunk az ellenfeleinkhez, ha Ausztráliához és Malajziához viszonyítunk.”
A McLaren versenyzője elmondta, holnap szeretnének célba érni, és egyelőre az a fontos számukra, hogy minél több kilométert megtegyenek az autóval.
„A következő célunk az, hogy meglássuk a kockás zászlót és minél többet tanuljunk a futamon. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a leggyorsabbak, de most nem is ez a fontos, hanem az, hogy minél jobban megismerjük a McLaren-Hondát.”