A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elmondta, a bajnoki címért még harcban álló Lewis Hamilton, Robert Kubica, és Kimi Raikkönen is kockázatot kell, hogy vállaljon, ha el akar menni mellette a vasárnapi Olasz Nagydíjon.
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elmondta, a bajnoki címért még harcban álló Lewis Hamilton, Robert Kubica, és Kimi Raikkönen is kockázatot kell, hogy vállaljon, ha el akar menni mellette a vasárnapi Olasz Nagydíjon.
A hatalmas felhőszakadás megtréfálta a bajnoki esélyeseket, akik Massa kivételével már az időmérő edzés második etapjában kiestek. Alonso, aki a nyolcadik helyre kvalifikálta magát, elmondta, riválisainak nem lesz könnyű dolguk, ha meg akarják előzni a versenyen.
“Nem lesz egyszerű a futam, mert úgy gondoljuk, hogy szárazon elég lassúak leszünk. Továbbá jól megtankolt autóval kezdünk, így szerintem nem leszünk túl gyorsak, és védenünk kell pozíciónkat” – mondta Alonso a futam előtt.
“Azonban készen állok a feladatra. Mindent megteszek azért, hogy megvédjem pozíciómat, mert a nyolcadik helyen vagyok, így pontszerző helyről vághatok neki a futamnak. Tudom, hogy három bajnoki esélyes is mögöttem van, és ha meg akarnak előzni, akkor igenis kockázatot kell vállalniuk.”
Alonso azt is bevallotta, hogy a változó időjárás és a rossz látási viszonyok miatt borzalmasan nehéz volt a szombati időmérő Monzában.
“Folyamatosan a pályán kellett lenned, mert a kiszámíthatatlan időjárás miatt nem tudhattad előre, hogy mikor jön el a megfelelő pillanat” – magyarázta a spanyol. “Így folyamatosan köröznöd kellett az egész edzésen, és azon kellett lenned, hogy ne kerülj forgalomba, ne vágj át kanyart, és egy jó kört rakj össze.”