Alonso: Hamilton megérdemelte a büntetést - F1VILÁG.HU

Alonso: Hamilton megérdemelte a büntetést

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso úgy gondolja, hogy egykori csapattársa, Lewis Hamilton megérdemelte a büntetést, ami a Belga Nagydíjon aratott futamgyőzelmébe, és ezzel értékes pontjaiba került.

A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso úgy gondolja, hogy egykori csapattársa, Lewis Hamilton megérdemelte a büntetést, ami a Belga Nagydíjon aratott futamgyőzelmébe, és ezzel értékes pontjaiba került.

A Renault spanyol pilótája elmondta, abszolút támogatta a stewardok döntését, miszerint egy 25 másodperces időbüntetéssel sújtották a brit versenyzőt, mert úgy érezte, Hamilton egyértelmű előnybe került a sikán levágásával.

“Igen, abszolút egyetértek” – mondta Alonso a sportfelügyelők döntésére utalva. “Lewis előnyt kovácsolt abból, amit tett. Ha szabályosan teljesíti a sikánt, akkor soha nem haladt volna át a célvonalon Kimi mögött egy méterrel. Legalább öt-tíz métert veszítesz, és akkor esélyed sincs előzni az első kanyarban.”

“Mindig azt mondtuk, hogy visszaadtuk volna a pozíciót, azonban eközben nem használhatod ki azt az előnyt, amit egy kanyarral korábban szereztél. Ha visszaadod a pozíciódat, majd bebújsz az előtted haladó szélárnyékába, és a következő kanyarban megelőzöd, még előnyben vagy a korábbi manővered miatt.”

“Ezek a menekülő utak csakis a biztonságot szolgálják. El kell képzelned, hogy ott egy fal van, és ha ott valóban egy fal van, akkor nem használhatod a pálya azon részét” – folytatta Alonso, aki szerint egykori csapattársa elkapkodta a dolgot, és jobban járt volna, ha később próbálja meg átvenni a vezetést Kimitől.

“Még két-három kör volt a végéig, rengeteg hely kínálkozott volna még az előzésre, különösen ilyen körülmények között. Tiszta sor, hogy nem a megfelelő időben előzött. A stewardok meghozták döntésüket, és az idei évben nagyon szigorúak. Kemények, de konzekvensek.”

Alonso azt is hozzátette, egyáltalán nem lepte meg az, hogy a McLaren élt a fellebbezés lehetőségével.

“A tavalyi évben is megtették, és mindig is élnek az ilyen lehetőségekkel” – mondta a spanyol pilóta, aki szerint Hamilton büntetése segíthetett volna neki megszerezni a győzelmet, ha egy körrel korábban felteteti autójára a vizes aszfaltra alkalmatos abroncsokat.

“Úgy gondolom, hogy megvolt az esélyem a győzelemre, mert Massa nyert, és Nick Heidfeld mindössze kilenc másodperccel volt mögötte. Én Heidfeld előtt voltam – több mint kilenc másodperccel – szóval akár meg is előzhettem volna Massát, és Lewis büntetésével talán megnyerhettem volna a futamot.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!