Könnyen elképzelhető, hogy nem az idei lesz az utolsó indianapolisi 500 mérföldes versenye a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonsónak.
A spanyol pilóta és csapata, a McLaren hetekkel ezelőtt jelentette be, hogy kihagyja az F1-es Monacói Nagydíjat, és helyette rajthoz áll a legendás Indianapolis 500-on.
Alonso az Andretti Autosporttal, illetve a McLarennel vesz részt a május 28-i versenyen, vasárnap pedig megfigyelőként már ott volt az IndyCar alabamai megmérettetésén is.
„Haladjunk napról napra, és majd május 29-én – a verseny utáni hétfőn – meglátjuk, mi a helyzet, mennyire élveztem, és mennyire voltam versenyképes. És persze, hogy mennyire szórakoztam jól – számomra ez a prioritás” – mondta Alonso.
„Azért csinálom, mert imádom a versenyautókat, imádom vezetni a leggyorsabb versenygépeket, és az Indy 500 a világ legnagyobb versenye, szóval nagyon vonzó, és úgy érzem, egyedülálló élmény. Mindenki azt mondja, hogy nagyon különleges lesz.”
„És bármilyen eredményt is érek el, másnap közösen átgondoljuk, hogy mi legyen a jövőben Én nagyon nyitott vagyok. Ha én akarok lenni a legösszetettebb, vagy a legjobb versenyző a világon, akkor ki kell próbálnom különféle versenyautókat, és alkalmazkodnom kell hozzájuk, hogy fejlődjek.”
„És ha ezt meg akarom tenni, akkor nyernem is kell – ha nem idén, akkor a következő eseményt kell terveznünk.”
Zak Brown, a McLaren ügyvezetője elárulta, ők is hosszabb távra terveznek.
„Én szeretném, ha a McLaren-Honda minden évben versenyezne Indianapolisban” – mondta.
„Eredetileg 2018 szerepelt a tervek között, de figyelembe véve a körülményeket – azt hogy hogyan teljesítünk most a Forma-1-ben –, illetve azt, hogy Fernando álma a mi álmunk is, valamint a Honda álma is, kihasználjuk a lehetőséget.”
Alonso szerződése egyébként az idei szezon végén jár le a McLaren Forma-1-es csapatánál, a spanyol azonban azt mondja, csak nyár végén dönt arról, hogy folytatja-e a patinás brit istállónál.