A Renault spanyol versenyzője, Fernando Alonso szerint csapata annak ellenére sem fog tudni közelebb kerülni az élmenőkhöz, hogy a jövő évben alapjaiban változnak majd meg a szabályok a királykategóriában.
A Renault spanyol versenyzője, Fernando Alonso szerint csapata annak ellenére sem fog tudni közelebb kerülni az élmenőkhöz, hogy a jövő évben alapjaiban változnak majd meg a szabályok a királykategóriában.
Sokan azt gondolják, hogy a szabálymódosításokkal és az új technológiák bevezetésével a csapatok tiszta lappal, egy szintről indulhatnak a jövő évben, Fernando Alonso nem ringatja magát álomvilágba, mert tisztában van azzal, hogy nem ennyire egyszerű a helyzet.
“Őszintén szólva nem könnyű a helyzet, mert bár valóban megváltoznak a szabályok, nem számítok komoly változásra az erősorrend terén” – mondta Alonso a Cadena Ser rádiónak adott nyilatkozatában.
“Én még nem láttam olyat, hogy egy csapat, amely a mezőny végén kullogott, egy évvel később az élmezőnnyel csatázott volna.”
“Mindig lépésről lépésre halad az ember. Nagyon nehéz behozni a lemaradást, legyen az aerodinamikáról, a motorról, vagy éppen a gumikról szó. Bármi is legyen a gyengénk, nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy csökkenteni tudjuk a különbséget. Azonban megmondom őszintén, nagyon nehéz lenne megközelíteni az élen állókat már a jövő évben.”
A 2005-ös és a 2006-os évad világbajnok csapata igen gyengén teljesít az idei évben, amit az is bizonyít, hogy az eddig megrendezett tizenegy versenyen mindössze egyetlen dobogós helyezést szerzett.
A Renault gyengélkedése miatt egyre több hír reppen fel arról, hogy a spanyol versenyző távozását fontolgatná, és a 2009-es idényben már a Honda Racing színeiben folytatná.
A kétszeres világbajnok örül, hogy a brackley-i bázisú alakulat komolyan érdeklődik a szolgálatai iránt, azonban elmondta, egyelőre csakis az idei évre koncentrál.
“Sok szép és jó dolgot mondtak rólam, aminek nagyon örülök. Azonban továbbra is az idei évre fókuszálok. Nem dobjuk be a törölközőt, az utolsó körig keményen fogunk hajtani” – magyarázta Alonso, aki ismét hangsúlyozta, egy cseppet sem bánta meg, hogy egy év után elhagyta a McLarent.
“Biztos vagyok benne, hogy a brit csapattal sem lennék harcban a bajnoki címért. Inkább vagyok a negyedik-ötödik helyen a Renault-val, mint a másodikon a McLarennel. Nem gondolom, hogy hagynának érvényesülni, hiszen a tavalyi év végén igencsak megromlott a kapcsolatunk, és ezért is hagytam el a csapatot.”
“Nem volt olyan légkör a csapaton belül, amely lehetővé tette volna számomra, hogy eredményesen tudjak dolgozni. Tudtam, hogy nagyon nehéz lenne harcban lennem a bajnoki címért az idei évben” – tette hozzá Alonso.