Alonso még nem mondott le az idei dobogóról - F1VILÁG.HU

Alonso még nem mondott le az idei dobogóról

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso meg van győződve arról, hogy csapata sokkal versenyképesebb lesz a szezon hátralévő részében, és hamarosan visszatérhet a dobogóra, ahol legutóbb tavaly ünnepelhetett.

A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso meg van győződve arról, hogy csapata sokkal versenyképesebb lesz a szezon hátralévő részében, és hamarosan visszatérhet a dobogóra, ahol legutóbb tavaly ünnepelhetett.

Azt követően, hogy egy fantasztikus hajrával zárta a tavalyi évet, a francia alakulat gyengén teljesített az eddigi versenyeken, amit az is bizonyít, hogy Alonso még csak 13 pontot szerzett, mellyel a 11. helyen áll a bajnokságban.

A spanyol pilóta azonban nem aggódik, mert úgy érzi, minden esélyük megvan arra, hogy lemásolva tavalyi bravúrjukat, még idén dobogóra álljanak.

“A tavalyi évben bizonyítottuk, hogy a Forma-1-ben bármi megtörténhet” – mondta Alonso, aki szinte a semmiből előkerülve, két győzelmet is aratott az utolsó versenyeken a tavalyi évben.

“A Renault is bizonyította már, hogy mindene megvan ahhoz, hogy folyamatosan javuljon, és megtalálja a helyes irányt. Éppen ezért nem látok okot arra, hogy ne legyek optimista a szezon hátralévő részét illetően.”

“Biztos vagyok abban, hogy minden esélyünk meglesz arra, hogy felálljunk a dobogóra, sőt akár még győzelmet is arassunk az utolsó versenyeken.”

Bár az elmúlt két évben – csapata gyengélkedése miatt – javarészt a középmezőnyt erősítette, Alonso úgy érzi, hogy sokat tanult, és jobb versenyző vált belőle.

“Ami a futamok alatti koncentrációt illeti, úgy érzem, jobb vagyok, mint korábban” – mondta. “2005-ben és 2006-ban a futamok 70%-ában hajtottam, a maradék 30%-ában pedig csak irányításom alatt tartottam a dolgokat, mert az élen autóztam, így javarészt védekező stratégiát folytattam.”

“Most azonban folyamatosan harcolnom kell, az egész verseny alatt, ami teljesen új számomra. Sokat tanultam, és úgy érzem, felkészültebb vagyok, mint korábban bármikor, és jobb pilóta vált belőlem.”

“Szóval jobb vagyok, bár az eredmények még váratnak magukra” – tette hozzá.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!