Alonso mellé állt a Spanyol Motorsport Szövetség - F1VILÁG.HU

Alonso mellé állt a Spanyol Motorsport Szövetség

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Spanyol Motorsport Szövetség nemtetszését nyilvánította ki a Magyar Nagydíj sportfelügyelőinek döntése ellen, miszerint elvették Fernando Alonsótól a pole pozíciót, miután úgy ítélték meg, szándékosan tartotta fel Hamiltont az időmérőn a boxban.

A Spanyol Motorsport Szövetség nemtetszését nyilvánította ki a Magyar Nagydíj sportfelügyelőinek döntése ellen, miszerint elvették Fernando Alonsótól a pole pozíciót, miután úgy ítélték meg, szándékosan tartotta fel Hamiltont az időmérőn a boxban.

A stewardok azt követően vették el Alonso első rajthelyét és minősítették vissza a hatodik pozícióba, hogy nem fogadták el a spanyol pilóta magyarázatát arra, miért tartotta fel a boxban csapattársát, aki ezzel lecsúszott utolsó gyorsköréről, és vélhetően a pole pozícióról.

A büntetés rányomta a bélyegét Alonso versenyére, aki csak a negyedik helyen ért célba, miközben Hamilton megnyerte a futamot, és hét pontra növelte előnyét csapattársával szemben a bajnoki versenyben.

A Spanyol Motorsport Szövetség (RFEA) már vasárnap este Alonso mellé állt, és afelől biztosította a kétszeres világbajnokot, minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy tisztázza az ügyet.

“Az RFEA nyomatékosan tiltakozik a nemzetközi szövetség döntése ellen, és készen áll mindent megtenni annak érdekében, hogy tisztázza a helyzetet, és a félreértéseket” – állt a Spanyol Motorsport Szövetség által kiadott közleményben. “Az RFEA hisz Fernando Alonso a magyar sportfelügyelőknek adott magyarázatának hitelességében, és egyetért a McLaren csapatvezetőjével, Ron Dennisszel.”

“Meg szeretnénk erősíteni, hogy minden erőkkel támogatjuk, és teljes mértékben megbízunk Fernandóban, akit karrierje során profizmusáról, és őszinteségéről ismerhettünk meg. A szövetség bízik benne, ez az eset többé nem fog megismétlődni, hiszen ez rombolja a sport jó hírnevét.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!