Az Osztrák Nagydíjon történt balesetben megsérült Fernando Alonso McLarenjének motorja – erősítette meg a wokingi istálló partnere, a Honda. A spanyol versenyző azonban valószínűleg nem kap büntetést emiatt.
Az Osztrák Nagydíjon történt balesetben megsérült Fernando Alonso McLarenjének motorja – erősítette meg a wokingi istálló partnere, a Honda.
A kétszeres világbajnok a spielbergi futam első körében ütközött össze Kimi Räikkönennel, a becsapódás pedig olyan nagy mértékű volt, hogy a V6-os erőforrást a hétvégi Brit Nagydíjra ki kell cserélni Alonso autójában.
„A baleset óta mindkét erőforrást átvizsgáltuk a gyárunkban. Úgy véljük, hogy Fernando motorja megsérült a balesetben, ezért ki kell cserélnünk azt” – mondta Arai Jasuhisa, a Honda motorsport-főnöke.
Alonso mindazonáltal elkerülheti a büntetést Silverstone-ban, a hétvégére ugyanis egy, már korábban használt aggregátot kap.
Csapattársa, Jenson Button szintén nem ért célba Ausztriában: a brit pilóta motorjában egy szenzor hibásodott meg, ennek pontos okát azonban még vizsgálja a Honda.
Az évad első felében a Honda egyébként kettőt felhasznált már rendelkezésre álló zsetonjaiból, ám a japánok úgy döntöttek, a Brit Nagydíjra nem fejlesztenek.
„A Brit Nagydíjra nem tervez hardveres fejlesztéseket a Honda” – mondta Arai.
„Ugyanakkor optimalizálni fogjuk az erőforrás beállításait a tervezett aerodinamikai frissítésekhez.”