Fernando Alonso szerint a fejlesztések leállításával, egyre kisebb az esélyük arra, hogy megismételjék a tavalyi bravúrt, és győzelmet arassanak az évad hátralévő részében. A Renault pilótája viszont bízik abban, hogy a dobogóra azért még felállhat az idei szezonban.
Fernando Alonso szerint a fejlesztések leállításával, egyre kisebb az esélyük arra, hogy megismételjék a tavalyi bravúrt, és győzelmet arassanak az évad hátralévő részében. A Renault pilótája viszont bízik abban, hogy a dobogóra azért még felállhat az idei szezonban.
Bár borzalmasan gyengén kezdett, a Renault fordítani tudott a tavalyi évben, amit jól bizonyít, hogy Alonso mindenkinél több pontot szerzett az utolsó hat versenyen, melyek közül kettőt meg is nyert.
A Renault azonban még a dobogóra sem állhatott fel az idei évben, és minden jel arra utal, hogy normál körülmények között esélye sem lesz a győzelemre a hátralévő futamokon, mert már teljes erőbedobással a jövő évi autójára fókuszál.
“A tavalyi évhez hasonlóan, idén is nagyon nehéz előre megjósolni, hogy miként alakulnak majd a dolgok számunkra és a több csapat számára a szezon hátralévő részében, de majd meglátjuk, mi lesz” – mondta Alonso a riportereknek a hétvégi versenynek helyet adó Belgiumban.
“Talán a tavalyi évben jobb lehetőségünk volt, mert az autó versenyről versenyre javult, ami nem mondható el az idei évben. Az idei versenygép fejlesztéseit már leállítottuk, minden erőforrásunkkal a jövő évi modellre fókuszálunk, így kisebb lesz a fejlődés mostantól, és sokkal nehezebb lesz versenyeket nyerni.”
A Renault az utóbbi időben egyre jobban teljesített, azonban nem használta ki a lehetőségeit, amin a kétszeres világbajnok szerint mindenképpen változtatnia kell, máskülönben még szerencsével sem lesz esélye a dobogós helyekre.
“Az elmúlt három versenyen nagyon versenyképesek voltunk. Ha szerencsénk lett volna, és kihasználtuk volna a lehetőségeinket, akkor most a dobogóról beszélnénk. De nem használtuk ki, így mostantól kezdve tökéletes hétvégékre van szükségünk.”
Arra a kérdésre, hogy mit vár a hétvégétől, Alonso a következőket felelte: “Spa egy olyan pálya, ahol egy nagyon jól összerakott autóra van szükséged, mert igen hosszú egy kör, és olyan beállítások kellenek, amik megbirkóznak a különböző kihívásokkal.”
“Vannak gyors, és lassú kanyarok, illetve hosszú egyenesek, ahol szükséged van a lehető legnagyobb sebességre, hogy előzni, vagy védekezni tudj, különösen a Les Combes-hez vezető szakaszon.”
“Az autónk jól ment az elmúlt néhány versenyen, így szerintem itt is gyorsak leszünk, én keményen fogom nyomni.”