Alonso: Nem volt szerencsém Kanadában - F1VILÁG.HU

Alonso: Nem volt szerencsém Kanadában

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A világbajnoki cím birtokosa, Fernando Alonso úgy érzi, minden ellene játszott a Kanadai Nagydíjon, és a biztonsági autó többszöri felbukkanása miatt nem tudta feltornázni magát a dobogóra.

A világbajnoki cím birtokosa, Fernando Alonso úgy érzi, minden ellene játszott a Kanadai Nagydíjon, és a biztonsági autó többszöri felbukkanása miatt nem tudta feltornázni magát a dobogóra.

A spanyol versenyző, aki Hamilton mellől a második helyről rajtolhatott, már az első kanyarban elvesztette autója felett az uralmát, és visszacsúszott a harmadik helyre, majd több alkalommal is kilátogatott a fűre ezen a ponton, és mikor ismét felzárkózott az élbolyba, büntetést kapott.

“A biztonsági autó mindig kiszámíthatatlanná teszi a versenyt, és szerencsésnek kell lenned” – mondta Alonso a futamot követően. “A 24. körben kellett kiállnom tankolni, és éppen ebben a körben hajtott pályára a biztonsági autó. Aztán a 49.-50. körre volt betervezve második kiállásom, és a 47. körben ismét megfogták a mezőnyt. Ez volt az én versenyem.”

“Csapattársam azonban jól járt. Ahogy azt már mondtam, a biztonsági autó mindig kiszámíthatatlanná teszi a versenyt, azonban ennél szerencsétlenebb már nem is lehetett volna az ember. Következő alkalommal talán majd mellém áll a szerencse” – folytatta a McLaren kétszeres világbajnoka, aki bevallotta, többszöri kicsúszása miatt gondjai voltak a gumikkal.

“Szemcsésedett az abroncsom, főleg a verseny végén. Mikor a szuper lágy keverékeket megkaptam, alig tudtam pályán tartani az autót, ezért inkább visszavettem a tempóból, hogy ne legyen baj.”

Alonso jelenleg nyolc pontos hátrányban a második helyen áll a világbajnokságban a futamgyőztes Hamilton mögött.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!