Alonso: Nincs polgárháború a McLarennél - F1VILÁG.HU

Alonso: Nincs polgárháború a McLarennél

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A világbajnoki címvédő Fernando Alonso cáfolja, hogy “polgárháború” dúlna a McLaren istállón belül, noha még hét elején kijelentette, úgy érzi, az újonc Hamilton több támogatást kap a csapattól.

A világbajnoki címvédő Fernando Alonso cáfolja, hogy “polgárháború” dúlna a McLaren istállón belül, noha még hét elején kijelentette, úgy érzi, az újonc Hamilton több támogatást kap a csapattól.

A spanyol versenyző egy helyi rádiónak adott nyilatkozatában beszélt arról, hogy úgy érzi, csapattársa több támogatást kap a McLarentől, amit annak tud be, hogy egy britet szívesebben látnak a brit gárdában.

Alonso azonban csütörtökön elmondta, ezzel a mondatával nem akart támadást indítani a McLaren vagy Hamilton ellen, mindössze megosztotta az emberekkel, mit is gondol valójában.

“Nincs polgárháború” – mondta Alonso a spanyol riportereknek Indianapolisban. “Soha nem mondtam semmi rosszat, amivel a csapatnak ártottam volna. Sőt, ehelyett folyamatosan azt hangsúlyozom, hogy versenyképes az autóm, mellyel képes lehetek megszerezni harmadik bajnoki címem. Mindössze annyit mondtam csak, hogy nem érzem teljes mértékben kényelmesen magam a McLarennél.”

“Idő kell ahhoz, hogy kényelmesen érezzem magam a csapatban, azonban biztos vagyok benne, hogy a vezetőség mindent megtesz annak érdekében, hogy mindent megadjanak ahhoz, hogy teljes mértékben be tudjak épülni új csapatomba. Sok minden új még számomra, ám ez idővel meg fog változni, és jobb lesz. Vannak dolgok, melyeket én másképp látok, mint a csapat, mindössze erről van szó. A csapatnak megvan a saját stratégiája, mely szerint halad, és amivel én vagy egyetértek, vagy nem. Megpróbálom megtartani magamnak a véleményem.”

Alonso továbbá cáfolta Hamilton azon kijelentését, miszerint a spanyol bajnok nem számított arra, hogy csapattársa már első évében ilyen remekül fog teljesíteni.

“Erős csapattársaim voltak, mint például Jarno Trulli 2004-ben, és egészen a bajnokság feléig mögötte voltam, mígnem a második felében elékerültem. Aztán Kimi Raikkönen előtt végeztem, aki szintén remekül ment a McLarennel, majd két alkalommal is megküzdöttem Michael Schumacherrel, akit senkinek sem kell bemutatni. Szóval egyáltalán nem vagyok meglepve” – tette hozzá Alonso.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!