Fernando Alonso tisztázta korábbi kijelentését és elmondta, nem azért drukkol Felipe Massának, mert személyes problémája lenne Lewis Hamiltonnal, egyszerűen csak nem szeretné, ha egykori csapata nyerné meg a bajnokságot.
Fernando Alonso tisztázta korábbi kijelentését és elmondta, nem azért drukkol Felipe Massának, mert személyes problémája lenne Lewis Hamiltonnal, egyszerűen csak nem szeretné, ha egykori csapata nyerné meg a bajnokságot.
A spanyol versenyző számára nem volt egyszerű a tavalyi év a McLarennél, ugyanis képtelen volt kijönni újonc csapattársával, Hamiltonnal és a vezetéssel, így közös megegyezéssel idő előtt elhagyta a brit gárdát és visszatért a Renault-hoz.
Alonso az elmúlt hetekben többször is kijelentette, jobban szeretné, ha Massa győzedelmeskedne Hamilton felett, és a brazil nyerné meg a bajnoki címet.
A spanyol még azt is felvetette, hogy akár készen áll segíteni a Ferrari pilótájának, ám a mindent eldöntő szezonzáró Brazil Nagydíj előtt tisztázta korábbi kijelentését a médiának.
“Nem vagyok Hamilton ellen. Már többször elmondtam, hogy tisztelem őt, és beszélünk egymással” – mondta a kétszeres világelső. “Tavaly is hasonló volt a helyzet. A versenyzői szobában voltunk, beszélgettünk egymással, nem volt problémánk. Azonban mindig is jobban fogok örülni annak, ha egy másik csapat nyer, és nem a McLaren.”
Mindezek ellenére Alonso szerint igen nagy az esélye annak, hogy Hamilton behozza autóját az ötödik helyre, mellyel már bebiztosítja magának az elsőséget.
“Lewis a favorit. Hét pont az előnye, és ha befejezi a futamot, akkor minden bizonnyal bajnok lesz. Nem hiszem, hogy különösebb nehézséget okozna számára, hogy az első ötben végezzen, szóval meglátásom szerint ő lesz a győztes.”
Bár sokan attól tartanak, hogy a végső harcot beárnyékolja majd egy esetleges ütközés, melynek következtében Hamiltont vagy Massát egyik ellenfele kiüti, Alonso nem tart ettől.
“Szerintem nem fog ilyen történni, és bízom benne, hogy ez így is lesz” – magyarázta a spanyol. “Nem látok esélyt arra, hogy valaki kilöki Felipét vagy Lewist. A verseny nagyon tiszta lesz, bízom benne. Elviekben pedig mindketten felállhatnak majd a dobogóra, ez egy teljesen normális helyzet és verseny lenne.”