A Renault spanyol versenyzője, Fernando Alonso szerint minden esélye megvan arra, hogy megszerezze idei első dobogós helyezését csapata hazai versenyén, a hétvégi Francia Nagydíjon.
A Renault spanyol versenyzője, Fernando Alonso szerint minden esélye megvan arra, hogy megszerezze idei első dobogós helyezését csapata hazai versenyén, a hétvégi Francia Nagydíjon.
A kétszeres világbajnok, aki az idei évben mindössze kilenc pontot szerzett, Lewis Hamilton büntetésének köszönhetően, Kimi Raikkönen mögül, a harmadik pozícióból várhatja a holnapi futam rajtját.
“Nagyon közel voltak egymáshoz az időeredmények, mind az első, mind a második etapban, azonban sikerült bejutnom az utolsó körbe, ahol szintén jó időket mentem” – mondta Alonso.
“Az elmúlt időben nagyon sokat javult az autó teljesítménye, és az idei évben talán most először van reális esélyünk arra, hogy harcba szálljunk a dobogós helyezésekért. A Ferrari előttünk áll, de ha minden jól alakul, akkor felállhatunk a dobogóra. Egy biztos, mi a maximumot fogjuk nyújtani.”
Nelsinho Piquet számára is jól végződött a mai edzés, ugyanis bár éppen, hogy csak lecsúszott az utolsó etapról, Lewis Hamilton büntetésének köszönhetően a tizedik helyről rajtolhat.
“Bosszantó, hogy egy hajszállal csúsztam csak le az utolsó etapról, de azt gondoltuk, hogy gyorsabbak lesznek a lágyabb keverékű abroncsok” – mondta a brazil. “Azonban így legalább esélyünk van arra, hogy egy megfelelő stratégiát okoskodjunk ki a holnapi futamra, ami azért is fontos, mert nehéz előzni ezen a pályán.”
“Az időeredmények nagyon közel voltak egymáshoz a mai nap folyamán, de az autó jól viselkedett, és versenykörülmények között is jó lesz, így minden adott ahhoz, hogy a holnapi versenyen megszerezhessem első pontjaimat a Forma-1-ben.”