Alonso reálisnak tartja az idei győzelmet - F1VILÁG.HU

Alonso reálisnak tartja az idei győzelmet

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Azt követően, hogy az ötödik helyen fejezte be az Olasz Nagydíjat, Fernando Alonso úgy gondolja, csapatának minden esélye megvan arra, hogy egyszer felálljon a dobogóra, sőt akár még egy győzelmet is szerezzen a szezon hátralévő részében.

Azt követően, hogy az ötödik helyen fejezte be az Olasz Nagydíjat, Fernando Alonso úgy gondolja, csapatának minden esélye megvan arra, hogy egyszer felálljon a dobogóra, sőt akár még egy győzelmet is szerezzen a szezon hátralévő részében.

Bár korábban elmondta, hogy nem lesz egyszerű megismételniük a tavalyi bravúrt, mikor az utolsó néhány versenyen két győzelmet is arattak, Alonso szerint a Renault egyre jobban teljesít, így a szezon hátralévő részében eredményesebb lehet – csak akarni kell.

“Elégedett vagyok a mai eredménnyel, bár a rajtnál nem voltam megelégedve a KERS-szel” – mondta a spanyol, aki nem hogy előrébb, hanem hátrébb csúszott a rajtnál.

“A versenyen azonban kiváló volt az autó sebessége, remekül viselkedett, irányítható volt, és a stratégiánk is működött. Azt gondolom, hogy az ötödik hely egy nagyon jó eredmény, de a célunk a szezon hátralévő versenyeire egy dobogós helyezés, vagy akár egy győzelem.”

Csapattársa, Romain Grosjean már nem volt ennyire elégedett. A francia újonc csak a 15. lett, miután már a futam elején megsérült autója egy kisebb ütközésben.

“Nagyon csalódott vagyok a mai verseny miatt” – mondta. “A rajtom nagyon gyenge volt, és meg kell értenem, hogy miért. Az első lassítóban ütköztem pár emberrel, és az autóm megsérült, így sokkal nehezebb volt a dolgom, lehetetlen volt a pontszerzés.”

“A hátralévő versenyeken tovább szeretnék fejlődni, és közelebb akarok kerülni Fernandóhoz az időmérőn.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!