Alonso: Schumacher a legveszélyesebb világbajnok - F1VILÁG.HU

Alonso: Schumacher a legveszélyesebb világbajnok

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Bár visszatérő éve nem úgy sikerült, mint azt eltervezte, Michael Schumachert nevezte meg egyik legnagyobb ellenfelének Fernando Alonso, aki futamgyőzelmeket vár a hétszeres világbajnoktól az idei szezonban.


Bár visszatérő éve nem úgy sikerült, mint azt eltervezte, Michael Schumachert nevezte meg egyik legnagyobb ellenfelének Fernando Alonso, aki futamgyőzelmeket vár a hétszeres világbajnoktól az idei szezonban.

Schumacher három év kihagyás után tért vissza a Forma-1-be, ám „első” éve nem úgy alakult, ahogy azt szerette volna, hiszen szinte rendre kikapott csapattársától, Nico Rosbergtől, és az autója nem volt elég jó ahhoz, hogy felvegye a versenyt az élmenőkkel.

Mindezek ellenére Alonso a Ferrari e heti médiarendezvényén elmondta, hogy igenis tart Schumachertől, aki véleménye szerint a győzelmekért harcolhat, ha a Mercedes egy versenyképes autóval ajándékozza meg az idei szezonra.

„Öt világbajnok is lesz a pályán a következő szezonban, és számomra mindig is Michael a legveszélyesebb bajnok” – mondta a Ferrari spanyol pilótája a riportereknek csütörtökön Madonna di Campiglióban.

„Ha most, januárban választanom kellene egy nevet, akkor Michaelt mondanám. Egy hétszeres világbajnok, már nincs mit bizonyítania. Volt egy nehéz szezonja, de továbbra is világbajnok.”

„Még mindig szuperklasszis, és ha az autója rendben lesz, akkor biztos vagyok abban, hogy egy nagyon komoly ellenfél lesz minden éllovas számára az idei szezonban.”

Alonso azt is elmondta, hogy Sebastian Vettel – aki a tavalyi évben legyőzte a világbajnoki címért vívott küzdelemben – idén még erősebb lesz, azonban bízik abban, hogy csapattársa, Felipe Massa jelenti majd számára a legnagyobb ellenfelet, annak köszönhetően, hogy a Ferrari jobb munkát végzett, mint riválisai.

„Remélhetőleg a mi autónk jobb lesz, mint a többieké, és a legkeményebb ellenfelem Felipe lesz a következő szezonban” – magyarázta az amúgy kétszeres világbajnok versenyző.

„Semmi kétség afelől, hogy Sebastian is vetélytárs lesz. Lesz tapasztalata, és higgadtabb, nyugodtabb lesz bizonyos helyzetekben. Jobban fog vezetni, mint a tavalyi évben, és ez veszélyessé teszi őt számunkra.”

Hirdetés

„És aztán ott van a McLaren is, mely csapatról szintén nem szabad megfeledkezni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!