Alonso segíteni fogja Massát az utolsó versenyeken - F1VILÁG.HU

Alonso segíteni fogja Massát az utolsó versenyeken

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Renault spanyol versenyzője, Fernando Alonso elmondta, ha tud, segíteni fog Felipe Massának az utolsó versenyeken, hogy a brazil behozhassa lemaradását Hamiltonnal szemben, és megnyerje a vb-címet az idei évben.

A Renault spanyol versenyzője, Fernando Alonso elmondta, ha tud, segíteni fog Felipe Massának az utolsó versenyeken, hogy a brazil behozhassa lemaradását Hamiltonnal szemben, és megnyerje a vb-címet az idei évben.

“Igen, efelől semmi kétségem. Ha tudok segíteni, akkor segíteni fogok Massának” – mondta Alonso az AS-nek adott nyilatkozatában a Japán Nagydíj után.

“Rengeteg pontot veszítettek, tizenhat verseny után 84 pontja van a listavezetőnek. 2006-ban nekem 82 pontom volt kilenc futam után. Az idei bajnokságban az élmenők kevesebb pontot gyűjtöttek, de a végén az nyer, aki kevesebbet hibázik.”

Massa öt ponttal van lemaradva az élen álló Hamilton mögött a bajnokságban, miközben már csak két futam van hátra.

A kétszeres világbajnok a hétvégi Japán Nagydíjon zsinórban második futamgyőzelmét aratta az idei évben, miután két héttel ezelőtt szintén a dobogó legmagasabb fokán ünnepelhetett Szingapúrban.

Alonso azonban bevallotta, a japán győzelem sokkal édesebb volt számára.

“Remek verseny volt, különösen a győzelem miatt, ami szintén váratlan volt” – mondta. “Szingapúrban szerencsém volt a biztonsági autó, illetve az élen állók problémái miatt, mint amilyen Massa kiállása is volt.”

“Ezen a hétvégén azonban semmi furcsa nem történt, nem volt biztonsági autó, mégis nyertünk, szóval ez a győzelem sokkal édesebb számomra, mint a szingapúri diadal.”

A Renault versenyzője ugyan nem szívesen bocsátkozik jóslatokba az utolsó két futamot illetően, ám úgy gondolja, hogy lesz még alkalma harcba szállni az élen állókkal.

“Nem is tudom, mit mondjak. Magabiztosan várom a következő versenyeket. Talán nem lesz meg a győzelem, de a dobogós helyezések elérhetőek. Körönként hozzávetőlegesen négy tizeddel vagyunk lemaradva a Ferraritól és a McLarentől.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!