Fernando Alonso szerint ugyan most még négyesélyes az idei világbajnokság, a következő hónapban akár már ki is rajzolódhat, kik küzdenek majd meg a trófeáért, így az elkövetkezendő versenyek mindennél fontosabbak lesznek.

“A következő három versenyen ott kell lenned, és mind a három alkalommal fel kell állnod a dobogóra” – mondta a spanyol versenyző szerdán a riportereknek Monacóban. “Ha ezt nem tudod megtenni, akkor rengeteg pontot vesztesz.”
“Jelenleg négyen harcolunk a bajnoki címért, de ha valakinek két-három rossz versenye lesz, akkor túlságosan sok ponttól esik el ahhoz, hogy továbbra is harcban maradjon a többiekkel” – folytatta Alonso, akinek újonc csapattársa, Lewis Hamilton áll a tabella élén négy versenyt követően.
Mindezek ellenére a McLaren versenyzője elmondta, nem csapattársától, sokkal inkább a ferraris Felipe Massától tart, aki az elmúlt két versenyt megnyerte.
“Nehéz megverni a Ferrarit. Olyan hatalmas iramot diktálnak a versenyen, mellyel egyelőre nem tudunk mit kezdeni, így nehéz megverni őket. Mikor technikai problémájuk van, ahogy az volt Kiminek Barcelonában, és Massának a szezonnyitón Ausztráliában az időmérő edzésen, hatalmas lehetőség nyílik meg számunkra, hogy elhúzzunk tőlük.”