Alonso szerint Hamiltonnak is lesznek problémái - F1VILÁG.HU

Alonso szerint Hamiltonnak is lesznek problémái

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Fernando Alonso továbbra is bízik benne, hogy csapattársa, Lewis Hamilton autójával is lesznek még problémák az idei évben, mely lehetővé teszi számára, hogy faragjon hátrányából, és ismét visszatérjen a bajnokság élére.

Fernando Alonso továbbra is bízik benne, hogy csapattársa, Lewis Hamilton autójával is lesznek még problémák az idei évben, mely lehetővé teszi számára, hogy faragjon hátrányából, és ismét visszatérjen a bajnokság élére.

Miközben Hamilton tovább folytatta szárnyalását, és az idei évben immáron nyolcadszor állt fel a dobogóra Franciaországban, Alonso mindössze csak a hetedik helyig jutott, miután egy váltóprobléma miatt ki kellett hagynia az időmérő utolsó etapját, és csak a tizedik helyről rajtolhatott.

Hamilton tovább növelte előnyét Alonsóval szemben a bajnoki pontversenyben, és jelenleg tizennégy ponttal vezeti a tabellát a szezon feléhez közeledve. Annak ellenére, hogy a Ferrari fergeteges kettős győzelmet aratott a hétvégén, a kétszeres világbajnok elmondta, ő sokkal inkább aggódik amiatt, hogy egyre nagyobb a különbség közte, és újonc csapattársa között a bajnokságban.

“Sokkal jobban aggódom Lewis miatt” – mondta Alonso az AS c. lapnak adott nyilatkozatában. “Azonnal meg kell kezdenem a felzárkózást, és már a héten megrendezésre kerülő Brit Nagydíjon mutatnom kell valamit. Néha engem sújtanak a technikai problémák, és az, hogy rossz időben küldik ki a biztonsági autót, de bízom benne, hogy ez nem lesz mindig így, és ő is kerül még nehéz helyzetbe, mikor lehetőségem lesz arra, hogy nagy léptekben faragjak hátrányomból.”

“Franciaország előtt tizenegy ponttal többet kellett volna szereznem nála, ami most már tizenötre nőtt. Azonban szombaton még azt gondoltam, hogy újabb tíz pontot vesztek vele szemben, ami végül csak négy lett” – tette hozzá Alonso.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!