Bár Lewis Hamilton a hercegségben aratott győzelmével visszatért a bajnokság élére, egykori csapattársa, Fernando Alonso szerint nem lesz esélye megnyerni a bajnokságot, ugyanis a Ferrari sokkal erősebb a McLarennél.

Alonso, aki a tavalyi évben még a McLaren színeiben versenyzett, biztos benne, hogy a bajnoki címvédő Kimi Raikkönen és csapattársa, Felipe Massa közül kerül majd ki az idei győztes.
“Egyelőre túl korai arról beszélni, ki lesz a világbajnok. A bajnokság állása versenyről versenyre változik, de a Ferrari a legesélyesebb”” – mondta a spanyol pilóta a Cadena SER rádiónak.
A 26 éves kétszeres világbajnok a múlt héten azt is elhintette, bár sokan nem így gondolják, neki soha nem volt semmi problémája Hamiltonnal, mikor még csapattársak voltak a wokingiaknál.
Alonso azonban úgy gondolja, Hamiltonnak nincs esélye az idei bajnoki cím megszerzésére: “A Ferrari versenyzői az abszolút favoritok az idei évben. Nem hiszem, hogy Hamilton megnyerhetné a világbajnokságot a szezon végén.”