Nagyon bejönnek a 2017-es versenyautók a kétszeres világbajnok Fernando Alonsónak – még ha olyan sok örömét egyelőre nem is leli abban, hogy a McLaren versenygépével körözhet.
Nagyon bejönnek a 2017-es versenyautók a kétszeres világbajnok Fernando Alonsónak – még ha olyan sok örömét egyelőre nem is leli abban, hogy a McLaren versenygépével körözhet.
A spanyol versenyző és csapata számára nehezen alakult a téli felkészülés, a Honda-motorokkal kapcsolatos problémák miatt ugyanis nem sok időt tudtak a pályán tölteni.
Alonso azonban azt mondja, az új szabályok miatt végre ismét élvezetes F1-es autót vezetni, ami azért is örömteli, mert korábban ettől tette függővé, 2017 után is marad-e a Forma-1-ben.
„Az, ahogy támadhatjuk a kanyarokat, ahogy érezni a tapadást, kellemes meglepetés” – mondta a kétszeres világbajnok.
„Végre úgy vezethetjük az autót, ahogy akarjuk, nem pedig úgy, mint egy kisgyerek, nehogy túlmelegedjenek a gumik – így lehet a legjobban érezni egy Forma-1-es autót.”
„Szóval jó volt újra szabadon vezetni. Most viszont olyan gyorsnak kell lennünk az egyenesben, mint a többieknek.”