72 kört, azaz mintegy 335 km tett meg a barcelonai teszt szerdai napján Fernando Alonsóval a volánnál a McLaren csapata.
72 kört, azaz mintegy 335 km tett meg a barcelonai teszt szerdai napján Fernando Alonsóval a volánnál a McLaren csapata.
A wokingi gárda a Honda-motorral kapcsolatos problémák miatt sok időt veszített a teszt első két napján, tegnap azonban végre hasznos munkát tudott végezni.
Alonso és a McLaren szerdán a különféle beállításokon dolgozott, valamint természetesen aerodinamikai teszteket hajtott végre.
Alonso elárulta, elégedett, és reméli, hasonlóképp alakul a folytatás.
„A legfontosabb, amit magunkkal vihetünk a mai napról, hogy végre sokkal több kört meg tudtunk tenni, mint az első két napban” – mondta a kétszeres világbajnok.
„Örülök, hogy végre sikerült teljesítenünk a programunkat, sok új információval gazdagodtunk, és rengeteget tanultunk az autóról. Ez pedig pozitívum a kezdeti problémák után.”
A spanyol hozzátette, úgy tűnik, az autóval nincsenek alapvető problémák.
„Az autó jónak tűnik, és már most sokat finomítottunk a beállításokon az első naphoz képest. Az autó eddig jól reagált a változtatásokra, és összességében látjuk a kisebb fejlődést itt-ott, napról napra.”
„A csapat keményen dolgozott azért, hogy sok munkát el tudjunk végezni, és rengeteg dolgot kipróbáltunk, dolgoztunk a különféle beállítás-konfigurációkon is. Szóval kétségkívül értékes napot zártunk.”