Könnyen lehet, hogy nem is volt motorgondja a vasárnapi Bahreini Nagydíjon a McLaren versenyzőjének, Fernando Alonsónak, csupán a spanyol versenyző így tiltakozik a Honda harmatgyenge erőforrásai ellen.
Erre utalt a Sky Sport F1 televízió riportere, Ted Kravitz, aki szokásos, verseny utáni összefoglalójában arról beszélt, spanyol kollégáinak maga Alonso mondta azt, ha a versenyen nincs pontszerző helyen, egyszerűen kiáll a bokszba.
„Alonso azt mondta nekik, hogy a versenyen olyan keményen nyomja, amennyire csak tudja, mindent megtesz, 100 százalékot nyújt, de ha nincs pontszerző helyen, akkor az utolsó körben kiáll az autóval” – mondta Kravitz.
A riporter beszél arról is, a McLaren verseny utáni közlemény úgy fogalmaz, „Fernando valami problémát érzett a motorral kapcsolatban, ezért úgy döntött, kiáll”, ami lényegében igaz akkor is, ha valóban Alonso „sztrájkjáról” van szó.
A Honda egyébként mindent megtesz azért, hogy javítson erőforrásán, kérdés, hogy a McLarennek sikerül-e megtartania Alonsót az idény végén.
Sajtóhírek szerint a spanyol versenyző szombaton, Bahreinben már a Renault-val tárgyalt, a francia istálló ugyanis szeretné őt másodszor is visszacsábítani.