Az FIA által kiadott közlemény szerint eredményesen zárult az irányító testület és a csapatok szövetsége (FOTA) közti keddi megbeszélés, így semmi akadálya nem lesz annak, hogy drasztikusan csökkenjenek a költségek a jövőben.
Az FIA által kiadott közlemény szerint eredményesen zárult az irányító testület és a csapatok szövetsége (FOTA) közti keddi megbeszélés, így semmi akadálya nem lesz annak, hogy drasztikusan csökkenjenek a költségek a jövőben.
Az FIA elnöke, Max Mosley kedden találkozott a csapatok szövetségének képviselőivel (Luca di Montezemolóval, és John Howettel) Genfben, hogy megbeszélje velük, miként és milyen módszerekkel lehetne drasztikusan csökkenteni a költségeket a sportban.
A megbeszélés után az FIA és a FOTA egy közös közleményt adott ki, melyből igazából semmi nem derült ki.
“A mai genfi megbeszélés jelentős anyagi megtakarítást idéz elő a 2009-es, illetve a 2010-es idényre. A FOTA keményen dolgozik a további javaslatokon 2010-re és az azt követő időszakra” – állt a közös közleményben.
Bár ebből semmi nem derült ki, az autosport.com információi szerint négy fontos pontban született egyezség, melyek a következők:
– A motorok élettartama a jelenlegi kettőről három futamra nő 2009-től.
– A gyártóknak fel kell készülniük arra, hogy 25 motorblokkot, 10 millió eurós áron, elérhetővé tegyenek a független csapatoknak.
– További megbeszélések lesznek a FOTA tagjai között Brazíliában, hogy meghatározzák a tesztkilométer limitet a 2009-es szezonra, és tető alá hozzanak egy egyezséget az egységes KERS bevezetésére a 2010-es, illetve a 2011-es idénytől.
– A sportot irányító testület és a FOTA ismét találkozni fog a Brazil Nagydíjat követően, hogy megbeszélje, milyen intézkedésekkel lehetne csökkenteni a karosszéria fejlesztését érintő költségeket. A megbeszélésen a vásárolt kasznik futtatásának engedélyezéséről is beszélnek.
Az FIA sajtószóvivője nem kívánta kommentálni az eseményeket, mindössze annyit mondott, hogy “nagyon pozitív és konstruktív volt a találkozó”.
Egy másik forrás szerint történelmi jelentőségű volt a mai találkozó, mert ez volt az első alkalom, hogy a csapatok teljes egyetértésben voltak a sport jövőjével kapcsolatos kérdésekben.