A Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) továbbra is azon dolgozik, hogy valamilyen úton-módon megemelje a V6-os turbómotorok hangját.
A Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) továbbra is azon dolgozik, hogy valamilyen úton-módon megemelje a V6-os turbómotorok hangját.
A Mercedes csapata múlt héten, a barcelonai teszt második napján próbálta ki új kipufogóját, az azonban nem a várt eredményt hozta. A kísérleti jelleggel felszerelt „trombita” ráadásul esztétikailag sem volt túl előnyös.
Az FIA ezzel együtt nem adja fel, hangmérnököket alkalmazott annak érdekében, hogy megoldás szülessen a problémára, tesztlehetőségük azonban leghamarabb a Brit Nagydíj után lesz a csapatoknak, így addig nem várható változás.
Ha pedig Silverstoen-ban sem sikerül megoldást találni, jó eséllyel csak a szezon végén változhat valami ebben a tekintetben.
Jean Todt, az FIA elnöke korábban elmondta, véleménye szerint a rajongók szépen lassan megszokják majd a hangokat, így a kritikák is elhalkulnak.
„Ízlés kérdése az egész” – mondta a francia szakember.
„Nekem semmi problémám nincs a hangokkal, de számításba kell vennem azt, amit sokan mondanak, magyarán, hogy hangosabb autókat szeretnének. Szóval felkértünk néhány gyártót, hogy álljanak elő javaslatokkal. De higgyenek nekem, néhány hónap múlva már senki nem fog a hangokról beszélni. Találni fognak valami mást!”