Ahogy arról korábban már beszámoltunk, egy amerikai csoport készen áll arra, hogy már jövőre csapatot indítson a Forma-1-ben. Az USF1 névre keresztelt gárda vezetése a héten megerősítette, február 24-én ismerteti terveit.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, egy amerikai csoport készen áll arra, hogy már jövőre csapatot indítson a Forma-1-ben. Az USF1 névre keresztelt gárda vezetése a héten megerősítette, február 24-én ismerteti terveit.
A bejelentésre pedig az amerikai televízió csatorna, a SPEED február 24-i különkiadásában kerül sor, hintette el meg maga a projekt vezetője, Peter Windsor, aki egyébként a csatorna f1-es műsorában boxutcai riportereként tevékenykedik.
“Ken Anderson és jómagam már négy éve gondolkodunk azon, hogy forma-1-es autót tervezünk és építünk az USA-ban” – mondta Windsor a speedtv.com-nak.
“Éppen ezért meg is lepett, hogy ennyi ideig titokban tudtuk tartani mindezt. A hír a múlt héten szivárgott ki, de a valódi bejelentésre vélhetően február 24-én kerül majd sor élőben a SPEED-en.”
Mindezt az is bizonyítja, hogy a csapat hivatalos oldalán már elhelyeztek egy visszaszámláló órát, amely szerint valóban február 24-én, helyi (észak-karolinai) idő szerint reggel 8-kor kerül sor a bejelentésre.
A csapat technikai vezetője, Ken Anderson lesz, aki korábban technikai igazgatóként dolgozott a Ligier istálló színeiben még 1988-ban, majd megfordult az Onyx F1 csapatnál, mielőtt visszatért volna Amerikába.
A Chip Ganassi Racing és az AJ Foyt Racing műszaki vezetőjeként is tevékenykedett, majd ő tervezte meg a következő generációs karosszériát az IRL szériában 2000-ben, mielőtt még a NASCAR-ba igazolt volna, ahol a Haas Racingnél látta el a technikai igazgatói feladatokat 2003-ban.
Anderson továbbá a Wind Shear Inc. észak-karolinai szélcsatornájának egyik résztulajdonosa, tehát abszolút logikus választás lenne, ha itt székelne a csapat.
A karosszériát saját maga tervezné az alakulat, míg a motort vásárolná, amit a tervek szerint 2010-től “potom” 5 millió euróért kell árulniuk a gyártóknak.