A Forma-2-ben szereplő Mirko Bortolotti büszke arra, hogy ismét szóba hozták a Ferrarival, de megpróbál nem foglalkozni a spekulációkkal, mert nem szeretné, ha kizökkene a ritmusból, és emiatt nem szerepelne jól a bajnokságban.
A Forma-2-ben szereplő Mirko Bortolotti büszke arra, hogy ismét szóba hozták a Ferrarival, de megpróbál nem foglalkozni a spekulációkkal, mert nem szeretné, ha kizökkene a ritmusból, és emiatt nem szerepelne jól a bajnokságban.
Bár a Ferrari még lehetőséget ad a sérült Felipe Massát helyettesítő Luca Badoernek a hétvégi Belga Nagydíjon, a vezetőség jelezte, hogy ha nem javul drasztikusan az olasz teljesítménye, változtat felállásán a szezon hátralévő részében.
Az eddigiek alapján pedig már most készülni lehet a váltásra, így nem csoda, hogy az elmúlt napokban sorra jelentek meg a híresztelések az esetleges beugrók kilétét illetően.
Az olasz lapok az Olasz F3 tavalyi bajnokát, Bortolottit látnák szívesen az egyik Ferrariban, aki a télen – mintegy jutalom gyanánt – részt vett a csapattal egy privát teszten, ahol kiváló időket ment, és lenyűgözte a vezetőséget.
A mindössze 19 éves versenyző azonban cáfolta, hogy ő venné át Badoer helyét az olasz istállónál, és elmondta, hogy teljes erőbedobással az F2-re koncentrál, így megpróbál nem foglalkozni a spekulációkkal.
“Olaszországban rengeteg találgatás volt a Ferrari versenyzői ülésével kapcsolatban, azonban őszintén szólva azt gondolom, Lucának csak időre van szüksége, hogy hozzászokjon az autóhoz” – mondta az olasz az F2 hivatalos weboldalán.
“Minden megváltozott, mióta legutóbb versenyzett, de biztos vagyok abban, hogy gyorsabb lesz Spa-ban, hiszen az autójában megvan a potenciál.”
“Ami pedig engem illet, csakis a Forma-2-re koncentrálok. Örömteli számomra, hogy kapcsolatba hoztak a csapattal, de elsődleges célom az, hogy a szezon hátralévő három futamán a lehető legjobban munkát végezzem, és majd csak utána kezdek el foglalkozni a jövőmmel.”
Az idei forma-2-es bajnokság pedig – a forma-1-es szezonhoz hasonlóan – november elsején ér véget.