Williams finn pilótája, Valtteri Bottas Belgiumban is reflektorfényben volt, ismét kiváló versenyt futva, a hatodik helyről rajtolva végül harmadik lett – elmondható, bérletet váltott a dobogóra.
Bottas idei negyedik dobogós helyezését érthetően nagy örömmel könyvelte el. „A csapat nagyon jó munkát végez, egyértelműen a jó irányba haladunk. Még jobb eredményekre vágyunk, de szerencsére jó úton járunk efelé.”

„Nagyon kiélezett ez az év, a szerencsére is szükségünk van, mert a Mercedes nagyon erős, és a belgához hasonló pályákon a Red Bull is feljön. Sok tennivalónk van, de az irány jó”- összegzett a dobogón a finn.
„A tempónk kifejezetten jó volt, sokkal jobb, mint az időmérőn. Jókat csatáztam a Ferrarik és a Red Bullok ellen is, és ma ez a harmadik helyezés volt a legtöbb, amit elérhettünk.”
„A verseny elején vergődtem a lassabb autók mögött, de a szükséges előzéseket sikerült megvalósítanom, ez kulcsfontosságú volt”- elemzett a finn.
„Úgy vágtunk neki a mai napnak, hogy a dobogót vettük célba, és mindenképpen biztató, hogy ezt sikerült is elérnünk.”