A Williams istálló versenyzője, Valtteri Bottas úgy véli, csapatának minden esélye megvan arra, hogy jó eredményeket érjen el a 2014-es idény korai szakaszában.
A Williams istálló versenyzője, Valtteri Bottas úgy véli, csapatának minden esélye megvan arra, hogy jó eredményeket érjen el a 2014-es idény korai szakaszában.
A grove-i gárda csupán a nyolcadik legjobb idővel abszolválta a múlt heti, bahreini tesztet, egy napot azonban kizárólag bokszutcai gyakorlatoknak szentelt a csapat.
A Williams FW36-os versenygépe ráadásul igencsak megbízhatóan teljesített, Bottas például 116 kört tett meg az egyik tesztnapon.
„Ha több ilyen napunk lenne, és néhány más csapat tovább folytatná a küszködést, akkor kétségkívül előnyben lennénk – azt gondolom, ezért köszönettel tartozunk a Mercedesnek” – mondta a finn tehetség.
„Eddig nagyon jól ment velük a közös munka: a motor kiválóan teljesít. Két versenynek megfelelő mennyiségű kört futottunk mindenféle probléma nélkül, ami nagyon fontos.”
„Egyelőre jobban állunk a tavalyi évhez képest, és a célunk egyértelműen az, hogy nagyot lépjünk előre a 2013-as év után, hiszen nem úgy teljesítettünk, ahogy kellett volna.”
„De persze még nem szállunk el magunktól. Fogalmunk sincs arról, mit csinálnak a többiek. A köridőket nézve nagyon nehéz megmondani, mi a helyzet, szóval még várnunk kell egy kicsit.”
„Azt gondolom, a Ferrari is nagyon erős motorral rendelkezik. A megbízhatóságuk sem túl rossz, és meglátjuk, a Renault mennyit tud fejlődni. Szerintem nem szabad alábecsülnünk senkit, de reméljük, hogy a legjobb tíz között leszünk, és úgy érzem, hogy – legalábbis a szezon elején – a Mercedes-motoros autók elöl lehetnek, de majd meglátjuk.”
„Szerintem elég szoros lehet majd a mezőny – főleg a top 15.”