Valtteri Bottas elmondta, hogy a mögötte lévők támadásától tartott, mikor összeütközött Lewis Hamiltonnal a Bahreini Nagydíj rajtját követő első kanyarban.
Valtteri Bottas elmondta, hogy a mögötte lévők támadásától tartott, mikor összeütközött Lewis Hamiltonnal a Bahreini Nagydíj rajtját követő első kanyarban.
A Williams finn versenyzője egy áthajtásos büntetést kapott a történtek miatt, azonban elmondta, hogy egyáltalán nem az volt a célja, hogy megelőzze a gyenge rajtot vevő Mercedes pilótát.
„Hogy őszinte legyek, nem akartam megelőzni” – mondta Bottas az Autosportnak.
„Sokkal inkább arra koncentráltam, hogy a mögöttem lévők ne támadhassanak, és ne mehessenek el mellettem a külső, illetve a belső íven. Ezért fékeztem olyan későn.”
„Sajnos korábban történt már ilyesmi velem, így nem akartam még egyszer ilyen hibába esni, hogy túl konzervatívan megyek bele az első kanyarba.”
„Sajnos nem láthatott, nem számított arra, hogy ott vagyok. Bosszantó a dolog, mert számos pozíciót veszítettem emiatt, de persze Lewis számára sincs ez másképp.”
Hamilton egyébként elmondta, hogy szerinte versenybaleset történt, jóllehet a versenybírák ezt másképpen gondolták, amit Bottas így kommentált:
„Azt kell mondjam, hogy egy picit meglepett a büntetés. Azonban meg kell néznem a felvételeket, hogy tiszta képet kapjak a történtekről.”