Valtteri Bottas szerint csapatának, a Williamsnek minimalizálnia kell a hibák számát a jövőben, máskülönben értékes pontokat veszít a Ferrarival vívott küzdelem során a konstruktőrök versenyében.
Valtteri Bottas szerint csapatának, a Williamsnek minimalizálnia kell a hibák számát a jövőben, máskülönben értékes pontokat veszít a Ferrarival vívott küzdelem során a konstruktőrök versenyében.
A finn versenyző a harmadik helyről rajtolt vasárnap, Belgiumban, ám csak kilencedikként ért célba, miután bokszutca-áthajtásos büntetést kapott azért, mert csapata hibázott kerékcseréje során, amikor tévedésből közepes keverékű gumit szerelt fel Bottas autójának jobb hátuljára.
„Nem engedhetünk meg magunknak ilyen hibákat” – mondta a finn tehetség.
„Egy újabb hétvégén vagyunk túl, amelyből tanulnunk kell – meg kell bizonyosodnunk arról, hogy ilyen nem fordul elő többet.”
„Kétségkívül nem sikerült 100 százalékot kihoznunk ebből a hétvégéből. Nem volt meg a tempónk ahhoz, hogy az élen álló srácok ellen harcoljunk. De ennél azért több pontot kellett volna szereznünk.”
A Williams számára idén a gumik működtetése komoly fejtörést okoz, Bottas pedig azt mondja, még mindig rengeteg tennivalójuk van ezzel kapcsolatban.
„A rajtnál nem melegítettem fel eléggé a gumikat, beletelt néhány körbe, mire sikerült ezt megtenni. Az opciós gumik sem úgy működtek, ahogy reméltük. Arra számítottunk, hogy a közepes keverék lesz a legrosszabb, de vasárnap az volt a jobb gumi. Nem tudjuk ennek okait, meg kell találnunk a válaszokat.”