Brawn érkezése mindent megváltoztatott a Hondánál - F1VILÁG.HU

Brawn érkezése mindent megváltoztatott a Hondánál

Luca Filippi elárulta, sokáig reménykedett abban, hogy ő lesz a Honda Racing teszt- és tartalékversenyzője az idei esztendőben, ám hozzátette, nem bánja, hogy csatát vesztett Alexander Wurz-cal szemben.

Luca Filippi elárulta, sokáig reménykedett abban, hogy ő lesz a Honda Racing teszt- és tartalékversenyzője az idei esztendőben, ám hozzátette, nem bánja, hogy csatát vesztett Alexander Wurz-cal szemben.

Az olasz pilóta, aki a Forma-1 előszobájaként is emlegetett GP2-es géposztályban versenyzett a 2007-es idényben, a Honda fiatal versenyzői felállásának oszlopos tagja lesz az idei esztendőben, ami annyit tesz, hogy legalább két teszten részt vehet majd a 2008-as idényben.

“A decemberben megrendezett jerezi tesztprogram után minden jel arra utalt, hogy jó esélyem van arra a pozícióra, amit végül Alex Wurz kapott meg a csapattól” – mondta Filippi az Autosprint magazinnak adott nyilatkozatában. “Azonban Ross Brawn érkezése számos dolgot megváltoztatott.”

“Korábban a Honda olyan fiatal versenyzőket próbált ki, mint Rossiter és Davidson, ám Ross mindenképpen egy tapasztalt tesztpilótát akart, aki már más csapatoknál is dolgozott. Ez teljesen érthető számomra: Alex a tavalyi évben a Williams színeiben versenyzett, mely csapat jobban teljesített a Hondánál. Azóta, hogy találkoztam vele, nagyon jó véleménnyel vagyok róla.”

Annak ellenére, hogy csak kevés szerep jut majd számára az idei évben, Filippi elmondta, fantasztikus lehetőséget kapott a Hondától.

“Egy évre szóló szerződésem van a csapattal, ami garantálja, hogy legalább két tesztnapot teljesíthetek az idei évben, azonban a várakozások ennél sokkal nagyobbak” – mondta. “Egy technikai tréningen veszek részt, és egy hónapban legalább két napot a gyárban tölthetek.”

“Annak ellenére, hogy nem vezethetek sokat, hatalmas lehetőség ez számomra. A Renault ugyanezt teszi a fiatal tehetségekkel, de kisebb szériákban. Az pedig hatalmas előny, hogy én ezekkel az autókkal, gumikkal mehetek. Jelenleg az Ázsia GP2-es sorozatra koncentrálok, majd az európaira, melyet az ART csapattal kezdek meg. Nem veszek részt a Forma-1-es tesztprogramokon, mert az rengeteg időmet elvenné a saját felkészülésemtől.”

“Az olyan versenyzők, mint Lewis Hamilton vagy Nico Rosberg már megmutatták, hogy a GP2-ből érkezve azonnal nagyot lehet dobbantani a Forma-1-ben” – tette hozzá Filippi.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!