Button: A Honda nem lesz a negyedik az időmérőn

Jenson Button biztos benne, hogy a Honda Racing hátrébb fog kerülni a holnapi időmérő edzésen, miután az előkelő negyedik helyen landolt a pénteki második szabadedzésen.

Jenson Button biztos benne, hogy a Honda Racing hátrébb fog kerülni a holnapi időmérő edzésen, miután az előkelő negyedik helyen landolt a pénteki második szabadedzésen.

“Nem tulajdonítok különösebb jelentőséget a mai eredményeknek, és időknek” – mondta Button a riportereknek Malajziában.

“Boldog vagyok, hogy sikerült javítanunk az autón. Kiválóan reagál a változtatásokra, és minden eddiginél vezethetőbb. Azonban azt már most kijelenthetem, hogy holnap nem leszünk a második sorban a negyedik helyen.”

Azt követően, hogy a tavalyi évben borzalmasan teljesített, a Honda feltámadt az első versenyen, ahol Rubens Barrichello a hatodik helyet szerezte meg, jóllehet utólag kizárták a piros jelzés figyelmen kívül hagyása miatt.

A brazil pilóta a tizenegyedik pozícióban végzett a mai edzésen, és bízik benne, hogy sikerül bekerülniük az utolsó etapba a holnapi kvalifikációs tréningen.

“Továbbra is küzdünk a tapadás hiányával, azonban az idei autó szinte minden pályára könnyen beállítható” – mondta. “Mindenképpen pozitívan várom a folytatást, az új gumikon ugyan egy kicsit szenvedtem, mert az egyensúly még nem tökéletes, de így is benne voltam az első tizenkettőben, és holnap talán az első tízbe is bekerülhetek.”

Barrichello, aki a tizenharmadik helyen végzett a reggeli edzésen, majd’ egy teljes másodpercet javított a délutáni tréningen.

“Az autó sokkal jobban ment a második edzésen, sikerült javulást elérnünk. Azonban a pálya állapota is sokat változott, egyre nagyobb volt az aszfalt tapadása” – magyarázta Rubens.

Arra a kérdésre, hogy mit gondol, szerezhet-e pontot a hétvégi versenyen, a következőt felelte: “Igen. Biztosan.”

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS