Kimi Räikkönen után a mezőny egy másik világbajnoka, Jenson Button is élesen bírálta vezetési stílusa miatt a Red Bull Racing ifjú tehetségét, Max Verstappent.
Kimi Räikkönen után a mezőny egy másik világbajnoka, Jenson Button is élesen bírálta vezetési stílusa miatt a Red Bull Racing ifjú tehetségét, Max Verstappent.
A holland versenyző a Magyar Nagydíjon bemutatott védekezésével verte ki többeknél a biztosítékot, amikor is a Räikkönennel való küzdelem során a finn szerint többször irányt váltott, aminek következtében a két versenyző össze is ütközött.
Bár Verstappen továbbra is állítja, nem tett semmi rosszat, a minap Jenson Button is azt mondta, nem volt sportszerű a holland a Hungaroringen.
„Versenyzőként mindannyian tudjuk, hogy a legveszélyesebb dolog, amit tehetsz, ha a féktávon irányt váltasz – a hátul érkező srác ugyanis 300 km/h-s tempóval közeledik, és talán még nem lép rá a fékre” – mondta a 2009-es év legjobbja.
„Szóval igen, ez abszolút tilos, márpedig Verstappen nyilvánvalóan megtette a féktávon. Úgyhogy megértem Kimi frusztrációját.”
Amikor Buttonnak azt mondták, ő, illetve a mezőny többi tagja sem rettent meg hasonló manőverektől az alsóbb kategóriákban, a brit így reagált: „Ott 160 km/h-val mész, nem pedig 350-nel.”
„Ez persze nem jelenti azt, hogy helyénvaló, de itt próbálunk példát mutatni. És ha itt megcsináljuk, akkor az alsóbb kategóriákban is meg fogják csinálni a versenyzők, és több olyan incidenst látunk majd, amelyben elszállnak az autók.”
„Természetesen én is követtem már el ilyet, de nem volt helyes. Az ember tanul belőle, és 330 km/h-s tempónál az 1-es kanyar féktávján irányt váltani a legrosszabb, amit tehetsz, mert az autók elrepülhetnek. A féktávon irányt váltani nem versenyzést – egyszerűen veszélyes.”
„Max egy hihetetlen tehetség, elképesztő, amit ilyen fiatalon elért, és nagyszerű munkát végez. De mindig van valami, amiből tanulhat egy versenyző.”